Nemzetközi pert nyert az orosz állam ellen

A strasbourgi bírák 27 500 eurót ítéltek meg a megkínzott fogolynak

Biztonsági őrnek álcázott rendőrök elrabolták, és egy erdőbe vitték, ahol három órán keresztül rugdosták és súlyosan összeverték, megpróbálva rábírni, hogy beismerő vallomást tegyen.

2013.11.28 19:30MTI
Fotó: MTI

Csaknem 8,3 millió forintnak megfelelő kártérítés megfizetésére kötelezte az orosz államot csütörtökön a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, miután rendőrök veréssel próbáltak beismerő vallomást kicsikarni egy férfitől még 2004-ben.

A Nyizsnyij Novgorod-i Alekszandr Novoszelovot az említett évben gyilkossági kísérlettel gyanúsították meg. Ezt követően biztonsági őrnek álcázott rendőrök elrabolták, és egy erdőbe vitték, ahol három órán keresztül rugdosták és súlyosan összeverték, megpróbálva rábírni, hogy beismerő vallomást tegyen.

Miután megígérte a rendőröknek, hogy vallomást tesz, bevitték a rendőrőrsre, ahol ahelyett, hogy aláírta volna az elé tett beismerő vallomást, mindent visszavont, és panaszt tett az őt bántalmazó rendőrök ellen.

Miután még aznap elengedték, kórházba ment, ahol agyi és vesezúzódásokat állapítottak meg az orvosok, akik hámsérüléseket és bordatörést is feljegyeztek.

Novoszelov azt állította, hogy elrablása és bántalmazása jóváhagyott rendőri akció volt, amelyről az őt bántalmazó tisztek felettesei is tudtak, az általa tett feljelentést pedig az orosz hatóságok nem vizsgálták ki megfelelően.

A bíróság helyt adott a férfi panaszának, megállapítva, hogy az orosz állami hatóságok kétszer is megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményét. A bántalmazással azt a pontját, amely azt írja elő, hogy senkit sem szabad kínzásnak vagy megalázó, embertelen bánásmódnak alávetni, valamint azt, amely arra kötelezi a tagállamokat, hogy vizsgálják ki megfelelően, ha valaki erre vonatkozó panasszal fordul hozzájuk.

A strasbourgi bírák összesen 27 500 euró, nem vagyoni jellegű kártérítést ítéltek meg Novoszelovnak, valamint 2000 euró megtérítésére is kötelezték Oroszországot. A bántalmazott férfi több mint kétszer ekkora kártérítést követelt, arra hivatkozva, hogy sérülései miatt nem tudott dolgozni, ám ezt a bíróság nem tartotta megalapozottnak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.