2015-ben már legális lehet
Egyházi csoportok tiltakoznak a melegházasság bevezetése ellen Skóciában
Több egyházi csoport is tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a skót parlament a melegházasságot legalizáló törvényjavaslatról tárgyalt.
2013.11.25 13:25MTI
Ezt írta a Christian Today című brit lap. Az edinburghi törvényhozás az esélyegyenlőségi bizottság előterjesztésére november 20-án vitatta meg az azonos neműek házasságát támogató törvényjavaslatot, amelyet első körben, a törvény általános elveiről szóló vita során jelentős fölénnyel meg is szavazott.
Ha a javaslatot a honatyák a következő két alkalommal is elfogadják, a melegházasság 2015-ben már legális lehet Skóciában. Az anglikán egyház és a skót szabad egyház tiltakozása mellett a Forward Together nevű evangélikus csoport is megszólalt az ügyben, és önteltséggel vádolta a skót parlamentet.
"Ezzel a döntéssel a skót parlament magához ragadta a jogot, hogy újraértelmezze a házasságot, amely Isten ajándéka az emberiségnek, a férfinak és a nőnek, hogy közösen felneveljenek egy gyermeket. A parlament most tulajdonképpen azt állítja, hogy ez az ajándék nem helyénvaló" - olvasható a szervezet közleményében.
A csoport emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a parlament döntése egyáltalán nem tükrözi a skótok álláspontját: a témában indított társadalmi konzultáció eredményei azt mutatják, hogy a választ adó 77 ezer ember körülbelül kétharmada, 64 százaléka ellenzi az azonos neműek házasságkötését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06