Engedélyezték
Obama üdvözölte az Illinois állami melegházasságokat
Barack Obama amerikai elnök üdvözölte, hogy Illinois lesz az Egyesült Államok 15. olyan állama, amelyben engedélyezni fogják a homoszexuális párok házasságkötését - közölte szerdán az amerikai média.
2013.11.06 20:55MTIAz illinois-i képviselőház kedden szavazta meg a meleg- és leszbikus-házasságok legalizálását, és mivel a helyi szenátus már februárban jóváhagyta azt, a jogszabály már csak Pat Quinn kormányzó aláírására vár. Az államban a törvényhozás mindkét háza és a végrehajtó hatalom feje is demokrata. Obama korábban maga is tagja volt a helyi közgyűlésnek (parlamentnek) és Illinois-t a szövetségi szenátusban is képviselte.
Idén eddig Rhode Island, Delaware és Minnesota törvényhozása hagyta jóvá az azonos neműek egybekelésének lehetőségét, New Jerseyben pedig bíróság döntött erről. Az erről rendelkező törvény Illinois-ban 2014. június 1-jén lép majd hatályba. A hawaii törvényhozás várhatóan még november folyamán dönt majd az ügyben.
"Elnökként mindig is hittem abban, hogy a meleg és leszbikus amerikaiakkal igazságosan és egyenlő módon kell bánni. Idővel arra a meggyőződésre jutottam, engedni kell, hogy az azonos nemű párok házasságra léphessenek, mint bárki más" - írta az illinois-i törvényhozás döntését üdvözlő közleményében az elnök.
Az azonos neműek házasságát mintegy amerikai 30 állam alaptörvénye azonban továbbra is kifejezetten tiltja. Az azonos neműek egybekelését támogató aktivisták azt tervezik, hogy hogy Oregonban megpróbálkoznak a helyi alkotmány módosításával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06