Bengázi
Összecsapás a hadsereg és az iszlamisták között Líbiában
Három katona meghalt, tizennégyen pedig megsebesültek, amikor a líbiai hadsereg összecsapott egy szalafita csoport tagjaival hétfőre virradóra Bengázi közelében.
2013.11.25 10:36MTI
A sebesültek között kórházi források szerint négy civil van, akiket eltévedt golyók találtak el.
Az Anszár as-Saría és a líbiai hadsereg közötti több órás tűzpárbaj azután tört ki, hogy a szélsőségesek rátámadtak a különleges erők közelükben járőröző egységeire - mondta el a katonaság egyik szóvivője, Milúd az-Zvej ezredes. Korábban nem volt példa hasonló összeütközésre az iszlamista csoport és a hadsereg között.
Az összecsapást követően Bengázi egy másik negyedében is tűzpárbaj tört ki két csoport között az Anszár as-Saría által fenntartott egyik kórház közelében.
A biztonsági erők felszólították a keleti kikötőváros lakóit, hogy további utasításig lehetőleg ne hagyják el otthonaikat.
A Moammer el-Kadhafi diktátor bukása után, 2011-ben létrehozott szalafita csoport több merényletet követett el az igazságszolgáltatás és a biztonsági erők tagjai ellen. Többek szerint a szervezet felelős a bengázi amerikai konzulátus elleni támadásért is, amelyben a nagykövet és három amerikai vesztette életét. Az Anszár as-Saría tagadja, hogy köze lenne a merénylethez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


