A Hit Évének vége előtt
Egy római szerzeteskolostorba látogatott Ferenc pápa
A pápát Michela Porcellato apátnő fogadta és rögtön a templomba kísérte, ahol az egyházfő a kolostorban élő 21 szerzetesnővel találkozott és velük együtt részt vett a virrasztáson is.
2013.11.22 02:30MTI
A római Aventinus-dombon levő kamalduli szerzetesnők kolostorában imádkozott Ferenc pápa csütörtökön, két nappal a Hit Évének lezárása előtt.
A klauzúrában élő szerzeteseknek szentelt - "Pro Orantibus" (Az Imádkozókért) - imanap alkalmából Ferenc pápa a Vatikántól nem messze, a római Tevere folyó bal partján levő Aventinus-dombra, a Remete Szent Antal kolostorba vonult be néhány órára. Ebben a kolostorban alakult meg Rómában az egyik első női szerzetes közösség még a középkorban.
Az újságírók és a kamerák csak addig kísérhették az egyházfőt, amíg az általa mindig használt Ford Focus gépkocsival behajtott a kolostor kapuján. A pápát Michela Porcellato apátnő fogadta és rögtön a templomba kísérte, ahol az egyházfő a kolostorban élő 21 szerzetesnővel találkozott és velük együtt részt vett a virrasztáson is.
A Vatikán közlése szerint a szerzetesnőkhöz intézett beszédében Ferenc pápa kijelentette, reménnyel kell várni a jövőt. Feltette a kérdést: vajon a világ kolostoraiban ég-e még az isteni remény fénye.
November 24-én ér véget a tavaly XVI. Benedek által elindított Hit Éve. Ferenc pápa szombaton, a katekumenek napján ötszáz 20-40 év közötti felnőtt korában megtért férfival és nővel találkozik. Vasárnap a pápa a Szent Péter téren pontifikál misét. Ezen első alkalommal állítják közszemlére a Szent Péter ereklyéit őrző urnát, amelyet a bazilikából kivisznek a Szent Péter térre. A pápa közzéteszi az Evangelii Gaudium című apostoli buzdítását, amelyet a Vatikán november 26-án mutat be a sajtónak. Ez lesz Ferenc pápa első hivatalos dokumentuma a XVI. Benedek nyugalmazott pápával közösen írt és júniusban megjelent Lumen fidei enciklika után.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06