HR vagy PR?
Ferenc pápa szolgálni küldi a hivatalnokokat
Legalább harminc papot bocsátanak el a következő hónapokban a különböző vatikáni hivatalokból, és küldik őket egyházmegyei szolgálatra - állította három vatikáni forrás.
2013.11.20 14:49MTI
Fotó: MTI Archív
"A Klérus Kongregációja lesz az első a listán" - nyilatkozott a CNA katolikus hírügynökségnek egy, a kongregációhoz közel álló vatikáni forrás. A kongregációból már négy papot egyházmegyébe küldtek, és további változások várhatók - közölte egy másik vatikáni forrás. Hozzátette: "Ferenc pápa láthatóan kevesebb alkalmazottat akar a vatikáni hivatalokban, és minél több papot az egyházmegyékbe akar küldeni, hogy a plébániákon szolgáljanak".
Egy harmadik vatikáni forrás elmondása szerint "a változások minden vatikáni hivatalt érinteni fognak". Kiemelte, hogy Giuseppe Bertello bíboros, Vatikán Városállam Kormányzóságának elnöke, a Ferenc pápa által létrehozott bíborosi tanács tagjaként "felkereste a vatikáni kongregációkat, és arra kérte őket, állítsanak össze egy listát azokról, akiket nélkülözni tudnának". A forrás szerint a lista mintegy harminc nevet tartalmaz, kivétel nélkül papokat, akik közül többet saját egyházmegyéjük kérésére küldenek vissza lelkipásztori szolgálatra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
- 14:43 Egykor ételre sem volt pénze, most egy egész államot vezethet
- 12:42 Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


