Illegális bevándorlók elleni akció
Több mint húszezer külföldi feketemunkást vettek őrizetbe Mekkában
Csak Mekka városában több mint 20 ezer külföldi feketemunkást vettek őrizetbe a szaúdi hatóságok, miután november elején akciót hirdettek az illegális bevándorlók ellen.
2013.11.13 12:58MTISzerdai sajtójelentések szerint a főként Etiópiából, Egyiptomból, Jemenből és Indonéziából érkezett külföldieket azért fogták le, mert lejárt munkavállalási engedéllyel dolgoztak az olajmonarchiában. Az iszlám vallás legfőbb szent helyének számító Mekkában összesen 11 962 férfit és 8927 nőt vettek őrizetbe az ügyben.
A szaúdi hatóságok november elején kezdték el kiutasítani az illegális bevándorlókat az országból. Előzőleg hét hónapos határidőt adtak a külföldieknek arra, hogy a hatóságoknál tartózkodási engedélyt szerezzenek, vagy elhagyják az országot.
A hatóságok fellépése a hét végén halálos összecsapásokhoz vezetett a rendőrök és külföldi munkások között a fővárosban, Rijádban. A zavargás azután tört ki, hogy a bevándorlók megpróbálták elbarikádozni magukat, és kövekkel kezdték el dobálni a helyieket, az összetűzésben egy rendőr és egy másik ember életét vesztette.
A kormány abban bízik, hogy az illegális munkások számának csökkentésével a szaúdi álláskeresők könnyebben juthatnak majd munkához. Ugyanakkor a legtöbb külföldi fizikai munkát végez vagy háztartási alkalmazott, vagyis olyan állásban van, amelyet a helyiek amúgy sem töltenének be.
A 27 milliós Szaúd-Arábiában különböző becslések szerint hat-kilenc millió vendégmunkás él, akik javarészt nagy építőipari beruházásokon dolgoznak, például a nemrég elkészült, 601 méteres mekkai Abrádzs al-Bajt épületkomplexum építésén.
Nyugati államok és nemzetközi jogvédő szervezetek korábban élesen bírálták Szaúd-Arábiát, amiért - vádjaik szerint - a vendégmunkásokat kényszerdolgoztatják és a rabszolgasághoz hasonlatos körülmények között tartják az országban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06