Katasztrófa
Haiyan tájfun - csak Tacloban tízezren haltak meg
A halálos áldozatok számát illetően egyébként továbbra is erősen ellentmondásos hírek érkeznek a szigetországból. A hatóságok eddig 942 ember halálát erősítették meg, és 275 embert nyilvánítottak eltűntnek. Egy vasárnapi közlés viszont több mint tízezer halálos áldozatról szólt. Legalább kétmillió embert érintett az eddigi egyik legsúlyosabb tájfun.
2013.11.11 22:00MTICsak Tacloban városában mintegy 10 ezer halálos áldozata van a pénteken a Fülöp-szigeteken végigsöprő tájfunnak - közölte hétfőn az ENSZ. "A helyi hatóságok becslése szerint csak ebben az egy városban közel tízezer ember halt meg" - hangsúlyozta a Leyte szigetén lévő Taclobanra utalva Valerie Amos, az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkárhelyettese.
A halálos áldozatok számát illetően egyébként továbbra is erősen ellentmondásos hírek érkeznek a szigetországból. A hatóságok eddig 942 ember halálát erősítették meg, és 275 embert nyilvánítottak eltűntnek. Egy vasárnapi közlés viszont több mint tízezer halálos áldozatról szólt, de nem pusztán Taclobanban, hanem Leyte egész szigetén és annak környékén. John Ging, az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalának (OCHA) műveleti igazgatója korábban azt mondta, hogy becsléseik szerint összesen több mint tízezren haltak meg országszerte.
"A legrosszabbra számítunk. Ahogyan az egyes helyszínekre eljutunk, egyre több halottat találunk" - mondta. A diplomata szerint 600 ezer ember kényszerült otthona elhagyására a vihar miatt. Valerie Amost Manilába várják, hogy koordinálja az ENSZ és a magánszervezetek segélyműveleteit. Az ENSZ eddig 25 millió dollárt (5,5 milliárd forintot) szabadított fel sürgősségi alapjából. Valerie Amos és a Fülöp-szigeteki kormány kedden várhatóan több száz millió dolláros adomány felajánlását szorgalmazza majd.
A Fülöp-szigeteki hatóságok összesítése szerint legalább kétmillió embert érintett az eddigi egyik legsúlyosabb tájfun (a széllökések helyenként elérték a 378 kilométeres óránkénti sebességet is) a szigetország 41 tartományában, legkevesebb 23 ezer épület romba dőlt vagy károkat szenvedett, s egyes tengerparti települések romhalmazzá váltak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06