Eltávolították a lázadókat
Kiürítette a volt közszolgálati tévé épületét a görög rohamrendőrség
A görög rohamrendőrség behatolt csütörtök reggel a volt közszolgálati televízió székházába, és eltávolította a székházat június óta megszállás alatt tartó tiltakozókat.
2013.11.07 08:12MTI
MTI
Helyszíni beszámolók szerint a tüntetők összetűztek a rohamrendőrökkel, akik lezárták a környéket és az épület összes bejáratát. A rendőrség könnygázt is bevetett, hogy feloszlassa a tömeget, és előállított két egykori tévést, valamint két szakszervezeti vezetőt, akik ellenállást tanúsítottak.
A rendőrségi ostrom hírére a tévéseket támogató athéniek kezdtek gyülekezni a székház előtt. Az ERT tévét júniusban zárta be a kormány, és elbocsátotta 2600 dolgozóját.
Az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által elvárt megszorításokkal indokolt, hirtelen hozott döntés nagy felháborodást keltett Görögországban és külföldön is, és az egyik kormánypárt távozásához is vezetett.
Az épület elhagyását megtagadó újságírók az ERT bezárása után internetes adást indítottak, míg a kormány egy átmeneti közszolgálati adót indított DTV néven. Egy új, átszervezett közszolgálati televízió indítását is tervezi a kormány Nerit néven, ez 2014-ben kezdheti meg adását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


