Erőszak
A görög kormányfő lankadatlan harcot ígér a politikai erőszak ellen
Antonisz Szamarasz görög miniszterelnök hétfőn azt ígérte, hogy kormánya "lankadatlan küzdelmet" folytat majd a politikai erőszak ellen, miután a napokban ismét politikai indíttatású merényletet hajtottak végre Görögországban.
2013.11.04 22:21MTI
Fotó: MTI
"Nem fogjuk megengedni, hogy a bűnös erőszak aláássa a demokráciát, bármilyenek is legyenek a körülmények" - hangsúlyozta a kormányfő a Mega televíziónak adott interjújában, amelyben azt kérdezték tőle, számítani kell-e politikai bosszúra. Pénteken ugyanis fegyveres támadók végeztek az Arany Hajnal két tagjával, egyet pedig súlyosan megsebesítettek a görög neonáci párt egyik athéni irodája előtt. Szamarasz az interjúban leszögezte: a hatóságok minden erejükkel üldözni fogják az elkövetőket.
A kettős gyilkosságot egyelőre senki nem vállalta magára, a rendőrség terroristaellenes csoportja keresi az elkövetőket. A kormányfő felhívást intézett az ország lakosságához, hogy őrizze meg egységét az effajta erőszakos cselekményekkel szemben, ez különösen fontos a gazdasági válság körülményei között. A 300 fős görög törvényhozásban 18 mandátummal rendelkező Arany Hajnal ellen rendőrségi nyomozás folyik, miután szeptemberben a szélsőséges párt egyik híve meggyilkolta Pavlosz Füszasz antifasiszta rappert.
Az ügyben az Arany Hajnal három vezetőjét, köztük Nikosz Mihaloliakosz pártelnököt előzetes letartóztatásba helyezték. A szeptemberi gyilkosságot követően számos alkalommal tüntettek az Arany Hajnal ellen Görögországban, néhány megmozdulás erőszakossá vált. Ugyanakkor a pénteki volt a halálos áldozatot követelő első támadás a neonáci párt ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


