A Verano római temetőben
A Földközi-tengerben meghalt menekültekért imádkozott Ferenc pápa
Az Afrikából Európába való menekülés közben életüket vesztett emberekért imádkozott Ferenc pápa, aki a halottak napja alkalmából a Verano római temetőben mutatott be szentmisét.
2013.11.01 18:59MTI
MTI, archív
Az egyházfő a Szent Péter téren délben tartott Úrangyala-imádság (Angelus) során azért a 87 nigeriért is imádkozott, aki októberben a Szahara sivatagban halt szomjan Algéria határától nem messze. Ferenc pápa "abszurd és szégyenletes" halálról beszélt.
Megemlékezett mindazokról az illegális bevándorlókról, akik a Földközi-tengeren haltak meg és olasz földben temették el őket. A pápa hozzátette, a túlélő, de táborokba zsúfolt illegális bevándorlókért is imádkozni kell, azért, hogy jobb életet érdemelhessenek.
A Migrantes katolikus alapítvány pénteken közölt adatai szerint év eleje óta hétszázan vesztek a tengerbe az Afrika és Szicília között. Mindenszentek ünnepén az egyházfő a szentekről is beszélt, hangsúlyozva, hogy a szentek "nem szuperemberek, hanem olyanok, mint mi", csak mások szolgálatának szentelik életüket és szenvedéseik közepette sem gyűlölnek.
Ferenc pápa kijelentette: "Szentnek lenni nem kevesek kiváltsága... mindenki hivatása". Az egyházfő délután felkereste a Verano római műemléki temetőt, ahol legutóbb 1993-ban II. János Pál pápa mutatott be szentmisét a halottak napja alkalmából. Ferenc pápa az elhunytakért imádkozott és megáldotta a sírokat.
"Mindannyiunk számára eljön a hanyatlás pillanata, addig is arra keressünk választ, mihez kötődik az életünk" - mondta Ferenc pápa. A hívők a sírok között állva hallgatták őt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


