Volt amerikai nagykövet, Martonyi
Mindenki mindenkit lehallgat, de jó lenne jóban lenni az amerikaiakkal
"Megoldást alapvetően most már a transzatlanti rendszeren belül kell találni, az EU és az Egyesült Államok között. Emellett fontos emberi jogi vonatkozása is van az ügynek, a magántitok védelme, az adatvédelem."
2013.10.30 13:29ma.huMindenki kémkedik mindenki után - állítja Peter Galbraith, az Egyesült Államok volt zágrábi nagykövete, aki a zágrábi Vecernji List című napilapnak nyilatkozva azt mondta, hogy kiküldetése idején őt is lehallgatták a horvát hatóságok.
A diplomata szerint az, hogy most kiderült, az amerikaiak kiket hallgatnak le, annak tudható be, hogy az Egyesült Államok szerveinek működése rendszertelen és nehézkes.
"Ezek a játékszabályok" - jelentette ki Galbraith, aki szerint a sok információ nem jelenti egyben azt is, hogy azok hasznosak.
"Honnan tudtam, hogy a horvát hatóságok lehallgatnak? Esküszöm, egyszerűen csak tudtam. Néha bizonyos információkat "kiszivárogtattam", és azok más csatornákon visszajutottak hozzám" - emlékezett vissza a diplomata, részleteket azonban nem közölt. Azt állítja viszont, hogy teljes zágrábi mandátuma alatt - azaz 1993 és 1998 között - lehallgatták.
Galbraith megerősítette, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) adatokat gyűjt, és beszélgetéseket hallgat meg, ugyanakkor feltette azt a kérdést is, hogy vajon mennyire lehetnek izgalmasak ezek a mindennapi magánbeszélgetések. "Néha sajnáltam azokat, akiknek az én amerikai beszélgetéseimet kellett hallgatniuk. Az időeltolódás miatt főleg késő este és éjszaka telefonáltam. A legtöbb beszélgetés pedig nem volt túl izgalmas. Én is majdnem elaludtam, amíg beszéltem, így aztán milyen is lehetett azoknak, akik ezt hallgatták" - emlékezett vissza a húsz évvel ezelőtt történtekre Galbraith.
Az európaiak is kémkednek, nem csak az amerikaiak - emelte ki a volt nagykövet. Szerinte túl nagy felhajtást csaptak azzal kapcsolatban, hogy az amerikaiak lehallgatták Angela Merkelt. Galbraith szerint sokkal érdekesebb lehetne ennél, hogy a görögök is lehallgatják a német kancellárt. "Miért nem használt kódolt telefont" - vetette fel a kérdést a diplomata, aki szerint így most az európai vezetők a telefonbeszélgetésekkel foglalkoznak, nem az euróval vagy a lampedusai menekültekkel.
Másrészt Galbraith szerint Európában a totalitárius rendszerek emléke miatt okozott ekkora felháborodást a lehallgatási ügy. A nácizmusban és a kommunizmusban is elveszíthette a szabadságát, de akár az életét is az, aki valakinek valami gyanúsat mondott. De nemcsak ő, hanem a családja is, és még az is, aki nem jelentette fel - idézte a Vecernji List Galbraith szavait.
"Ne értsenek félre. A magánélet védelme mellett állok, és nem támogatom a lehallgatást, ha az amerikaiak ilyet tesznek, és nem azt mondom, hogy tesznek ilyet" - fogalmazott nagyon diplomatikusan Galbraith. Hozzátette viszont, hogy szerinte a nagyon bizalmas információkat úgysem telefonon vagy e-mailben közli az ember. "Vagy szemtől szemben, vagy levélben" - mondta Galbraith, majd hozzátette, hogy arra a levélre gondol, amelyet papírra írnak és bélyeget ragasztanak a borítékra.
Helyre kell állítani a bizalmat az Egyesült Államokkal, mert ez az együttműködés alapja - mondta Martonyi János külügyminiszter szerdán az amerikai titkos adatgyűjtéssel kapcsolatban Budapesten.
A tárcavezető egy más témában tartott sajtótájékoztató után úgy nyilatkozott, még nem kapott választ arra a kérdésére, amelyet korábban feltett az amerikai nagykövetnek, hogy magyar embereket, intézményeket megfigyeltek-e.
Hangsúlyozta, megoldást alapvetően most már a transzatlanti rendszeren belül kell találni, az EU és az Egyesült Államok között. Emellett fontos emberi jogi vonatkozása is van az ügynek, a magántitok védelme, az adatvédelem, és ezek olyan súlyos kérdések, amelyeket mindenképpen meg kell oldani - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06