Titkos adatgyűjtés
Clapper: a külföldi vezetők utáni kémkedés alaptétel
Az amerikai hírszerzés igazgatója, James Clapper kedden kijelentette: a külföldi vezetők utáni kémkedés a hírszerzési tevékenység alaptétele.
2013.10.29 21:46MTI
MTI, archív
Clapper a képviselőház hírszerzési bizottságában tartott meghallgatáson kijelentését megtoldotta azzal, hogy az Egyesült Államok szövetségesei ugyanezt teszik az amerikai vezetőkkel szemben, és azt állította, hogy mindez évtizedek óta így zajlik.
Az igazgató a hírszerzés alaptételeként említette a külföldi vezetők szándékainak kikémlelését. Szavai szerint így akarnak megbizonyosodni arról, hogy amit a szóban forgó vezetők mondanak, az megfelel-e annak, ami valóban történik.
További célként említette annak meghatározását, hogy a szövetségesek politikája miként érinti az Egyesült Államokat. James Clapper meggyőződését fejezte ki, hogy a szövetségesek hasonló módon kémkednek az amerikai vezetők iránt.
A meghallgatáson az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) igazgatója a terrorellenes harc fontos eszközének nevezte és védelmébe vette az ügynökség nemzetközi botrányt okozó és nagy vitát kiváltó kémkedési-lehallgatási tevékenységét.
Keith Alexander tábornok utalt arra, hogy az Egyesült Államok elleni, 2001. szeptember 11-i terrortámadások óta nem is volt hasonló terrorcselekmény az ország ellen.
A tábornok hamisnak nevezte a francia, spanyol és olasz lapokban megjelent állításokat arról, amelyek szerint az ügynökség mindhárom országban több tízmillió telefonbeszélgetést hallgatott le. Alexander azt állította, hogy a lehallgatásokat a partner hírszerzések végezték, és az adatokat ők adták át az illetékes amerikai hatóságnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


