Titkos adatgyűjtés
Oroszország ajándék pendrive-okkal kémkedett?
Oroszország úgy gyűjtött adatokat a szeptemberi G20-csúcson részt vevő nagyhatalmak vezetőiről, hogy a küldöttségeknek érzékeny információk letöltésére alkalmas USB memóriakulcsokat ajándékozott.
2013.10.29 20:19MTI
Ezt állította kedden a La Stampa és a Corriere della Sera olasz napilapokra hivatkozva a The Telegraph című brit lap.
Vlagyimir Putyin elnök szóvivője határozottan cáfolta a szóban forgó állításokat. Az USB-eszközök Vlagyimir Putyin orosz elnök "mérgezett ajándékai" voltak - írta a La Stampa című torinói napilap.
"A memóriakulcsokon trójai programok voltak, amelyek képesek számítógépekről és mobiltelefonokról adatokat gyűjteni" - fűzte hozzá az olasz lap. A delegációknak adott ajándékcsomag mobiltelefon-töltőket is tartalmazott, ezek az eszközök állítólag képesek elérni a telefonon található elektronikus leveleket, üzeneteket és a telefonhívások adatait is.
A Corriere della Sera közölte, hogy az orosz kémkedési akcióval kapcsolatosan először Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke fogott gyanút.
A belga diplomata ezután elrendelte, hogy a Szentpéterváron ajándékba kapott elektronikus eszközöket vizsgálják ki a brüsszeli, valamint a német hírszerzés szakértői.
Az olasz napilap azt állítja, hogy ezután titkos feljegyzést küldtek a G20-csúcs részvevőinek. A beszámolók szerint jelenleg is vizsgálják a feltehetően adatgyűjtésre alkalmas eszközöket. Egyelőre nem ismert, hogy az összes küldöttség és államfő kapott-e hasonló "ajándékot". Brüsszeli források a The Telegraph lapnak nyilatkozva zavarba ejtőnek minősítették a lapok beszámolóit és azt mondták, hogy az Európai Unió küldöttségei által használt eszközök - beleértve a szentpétervári csúcson alkalmazott készülékeket is - teljesen megbízhatóak voltak.
Egy diplomata elmondta, hogy a nyilvánvaló biztonsági kockázatok miatt "amatőr hiba" lenne egy ingyenes pendrive kapcsolódását engedélyezni egy számítógéphez egy hasonló csúcstalálkozón.
Az Európai Bizottság szóvivője közölte, hogy nem tapasztaltak semmilyen problémát. Putyin elnök szóvivője a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva határozottan cáfolta a brit lapban megjelent állításokat.
Dmitrij Peszkov hangsúlyozta: a Kreml szerint valójában olyan próbálkozásról van szó, amelynek célja, hogy eltereljék a figyelmet a washingtoni kémtevékenységgel kapcsolatos, jóval súlyosabb állításokról.
A szóvivő szerint a The Telegraph által közölt értesülések minden kétséget kizáróan arra irányuló kísérletet jelentenek, hogy eltereljék a figyelmet azokról a tényleges problémákról, amelyek jelenleg meghatározzák az európai országok és az Egyesült Államok viszonyát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06