Nem a kazánmárka
Luxemburg liberális lett
Luxemburgban a liberális Demokrata Párt vezetője, Xavier Bettel kapott kormányalakítási megbízatást, ami elvben azt jelenti, hogy az országot az utóbbi 18 évben vezető Jean-Claude Juncker kikerül a hatalomból.
2013.10.25 20:25MTI
Henrik nagyherceg pénteken döntött arról, hogy lehetővé teszi a hárompárti - liberális, szocialista és zöld - koalíció kormányra kerülését. Bettel bejelentette, hogy a koalíciós tárgyalások hivatalosan kedden kezdődnek, és reményét fejezte ki, hogy az új kormány még december közepe előtt megalakul.
A vasárnapi, előre hozott választásokon Juncker Keresztényszociális Néppártja szerezte meg a legtöbb képviselői helyet (23-at), de nem eleget ahhoz, hogy többsége legyen. A három másik pártnak együtt 32 képviselője lesz az új, 60 tagú törvényhozásban.
A választásokat azért kellett idő előtt kiírni, mert a szocialisták júliusban egy titkosszolgálati botrány miatt megvonták a támogatásukat a kormánytól. A parlamenti vizsgálóbizottság megállapította, hogy Juncker személyes politikai felelőséggel tartozik a szolgálatok sorozatos szabálytalanságaiért. A politikus az utóbbi három évtizedben folyamatosan a luxemburgi kormányok tagja vagy vezetője volt. Parlamenti képviselői helyét megtartja.
Bettel 40 éves, 26 éves kora óta parlamenti képviselő, két éve Luxembourg főpolgármestere, a pártja élén február óta áll.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06