Választások Luxemburgban
Juncker igényt tart a kormányalakításra
A hétfő hajnalban nyilvánosságra hozott nem hivatalos végeredmény szerint a Juncker vezette Keresztényszociális Néppárt (CSV) továbbra is az ország legerősebb pártja, bár jelentősen elmaradt 2009-es választási eredményétől.
2013.10.21 07:48MTI
A vasárnapi előre hozott választások után igényt tart a kormányalakításra az eddigi luxemburgi miniszterelnök, Jean-Claude Juncker.
A hétfő hajnalban nyilvánosságra hozott nem hivatalos végeredmény szerint a Juncker vezette Keresztényszociális Néppárt (CSV) továbbra is az ország legerősebb pártja, bár jelentősen elmaradt 2009-es választási eredményétől. A konzervatív párt a szavazatok 33,68 százalékát szerezte meg, 4,4 százalékkal kevesebbet, mint négy évvel ezelőtt, és ezzel a 60 fős parlamentben az eddigi 26 helyett 23 mandátumhoz jutott.
A szocialisták, a liberálisok és a zöldpártiak együttesen megszerezték a közös kormányalakításhoz matematikailag szükséges, harmincnál több mandátumot. A kormányfői tisztséget 18 esztendeje folyamatosan betöltő Juncker leváltásának célját Luxemburgi Szocialista Munkáspárt (LSAP) fogalmazta meg. A három párt közül egyébként csak liberálisok erősödtek 2009-hez képest, a szocialisták csekély mértékben visszaestek, a zöldpártiak pedig a négy évvel ezelőtti szinten maradtak.
Hétfő éjszakai nyilatkozatában Juncker azt emelte ki, hogy pártja Luxemburg legerősebb pártja maradt. Kijelentette: azzal számol, hogy az államfő, Henri nagyherceg a konzervatívoknak ad kormányalakítási megbízást.
Juncker pártja gyakorlatilag ismét a szocialistákkal, vagy pedig a liberálisokkal alakíthat kormányt. Az előbbi párt már a szavazás előtt azt hangoztatta, hogy csakis a liberálisokkal és a zöldpártiakkal kíván koalícióra lépni. A liberálisok ugyanakkor nem zárkóztak el a konzervatívokkal való esetleges koalíció elől.
Henri nagyherceg hétfőn határoz arról, hogy kinek ad kormányalakítási megbízást.
Az 58 éves Juncker vezette legutóbbi, keresztényszociális-szocialista koalíció annak nyomán bomlott fel júliusban, hogy egy parlamenti vizsgálóbizottság megállapította: a miniszterelnök az elmúlt években súlyosan elhanyagolta a titkosszolgálat felügyeletét, és a szervezet számos törvénytelenséget követett el, így például engedély nélkül hallgatott le beszélgetéseket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06