Kémbotrány
Merkel mobilját is lehallgatták az amerikaiak?
A német kormányfő szerdán felhívta Barack Obama amerikai elnököt, és elmondta, hogy megrendítené a két ország baráti kapcsolatát, ha beigazolódna a feltételezés.
2013.10.23 21:37MTI
A német hatóságok szerint előfordulhatott, hogy amerikai titkosszolgálatok lehallgatták Angela Merkel német kancellár mobiltelefonját. Az amerikai nemzetbiztonsági tanács egy szóvivője vonakodott megerősíteni, hogy a múltban nem történt ilyen. Angela Merkel szerdán felhívta Barack Obama amerikai elnököt, és elmondta, hogy megrendítené a két ország baráti kapcsolatát, ha beigazolódna a feltételezés, miszerint lehallgatták telefonját - közölte a német kormányszóvivő.
Steffen Seibert közleménye szerint a kancellár hangsúlyozta, hogy elvárja az ügy gyors és teljes feltárását. Az amerikai nemzetbiztonsági tanács egy szóvivője a Spiegel Online-nak elmondta: az amerikai elnök biztosította a német kancellárt arról, hogy az Egyesült Államok nem figyeli meg kommunikációját és a jövőben sem tesz ilyet.
A szóvivő kitért a válaszadás elől arra a kérdésre, hogy ez a kijelentés a múltra vonatkozóan is érvényes-e. A Spiegel Online szerint a német hatóságok annak nyomán jutottak a következtetésre, hogy Merkel mobilja megfigyelési célpont lehetett, hogy a hírportál, amelyhez eljutottak az informatikai adatgyűjtésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökségtől (NSA) kiszivárogtatott dokumentumok, egy oknyomozó anyaggal kapcsolatban felvilágosítást kért a kormánytól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


