Nem!
Obama, a hazafias törvény és a kiberlehallgatás
Az Egyesült Államok kormányzata arra próbálja rávenni a legfelsőbb bíróságot, hogy ne foglalkozzon az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) úgynevezett kiberlehallgatási ügyével, nevezetesen a testülethez benyújtott első keresettel - vált nyilvánossá kedden.
2013.10.17 05:33MTI
A kormányzat jogászai azzal érvelnek, hogy a legfelsőbb bíróság nem illetékes annak a keresetnek az elbírálásában, amelyet júliusban nyújtott be a személyiségi jogokat az elektronikus eszközök terén védő, Electronic Privacy Information Center (EPIC) nevű intézet.
Az intézet szerint az NSA túllépte hatáskörét egyebek közt azzal, hogy egyesült államokbeli telefonhívások metaadatait - például hogy azokról milyen számokat, mikor és hol tárcsáztak - gyűjtötte, jóllehet a hívásokat nem minden esetben hallgatta le. Hasonlóan kutakodott elektronikus levelezésekben. A belföldi adatgyűjtésre csak abban az esetben van joga az NSA-nak, ha a telefon vagy számítógép tulajdonosával szemben a terroristákkal való kapcsolat megalapozott gyanúja áll fent, ez viszont az esetek nagy részében hiányzott.
Az NSA belföldi megfigyelést csak a hírszerző szolgálatok felügyeleti bíróságának (FISC) felhatalmazásával végezhet. Az EPIC követeli, hogy az NSA hagyjon fel a kiberlehallgatással. Donald Verrilli, Barack Obama amerikai elnök kormányzatának egy jogásza kedden közzétett nyilatkozatában a 2001-ben elfogadott hazafias törvényre (Patriotic Act) hivatkozva hangoztatja a Legfelsőbb Bíróság illetéktelenségét az ügyben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06