Pakisztánban, többen meghaltak
Vonatot támadtak meg pokolgéppel
Legalább hat ember meghalt és mintegy húsz megsebesült egy vonat elleni pokolgépes merényletben hétfőn a délnyugat-pakisztáni Beludzsisztán tartományban.
2013.10.21 10:15MTI
Fotó: MTI, archív
A tartományi belügyminiszter tájékoztatása szerint a robbantás célpontja egy személyvonat volt. A szerelvény Kvettából, Beludzsisztán tartományi székhelyéről indult, és Ravalpindibe tartott. Ez utóbbi a pakisztáni főváros, Iszlámábád tőszomszédságában fekszik.
A helyi sajtó szerint a merénylet Nászirábád közelében történt. A sebesülteket is ennek a városnak a kórházába szállították. Egy magas rangú tisztségviselő szerint a sebesültek közül hatnak az állapota válságos, így félő, hogy emelkedhet a halálos áldozatok száma.
A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a pokolgépet a síneken helyezték el, és távirányítással hozták működésbe. A vonat a detonációt követően kisiklott.
Beludzsisztán Pakisztán legnagyobb és egyben legszegényebb tartománya, ahol rendszeresek a különböző felekezetek közötti összecsapások, s ahol a beludzs szakadárok nagyobb autonómiáért és a természeti kincsek feletti ellenőrzésért, míg a szélsőséges tálib felkelők befolyásuk kiterjesztéséért harcolnak.
Kapcsolódó írások:
- Kifigurázták Malalát: "magyar származású és a CIA beépített embere"
- Szívesen lenne miniszterelnök a Szaharov-díjas pakisztáni lány
- Pakisztánban többen meghaltak egy merénylet-sorozatban
- Szokja a rácsokat - Újra őrizetbe vették Musarraf volt pakisztáni elnököt
- Pakisztán: szinte menetrendszerűen történnek a merényletek
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


