Malala Juszufzai
Szívesen lenne miniszterelnök a Szaharov-díjas pakisztáni lány
A Nobel-békedíjra való jelöléséről a 16 éves pakisztáni lány, Malala úgy vélekedett, nagy megtiszteltetésnek érezné, ha ő kapná a kitüntetést, de többet kell még tennie ahhoz, hogy úgy érezze, igazán kiérdemelte.
2013.10.11 10:32MTISzívesen lenne Pakisztán miniszterelnöke Malala Juszufzai, a nők oktatáshoz való jogaiért kiálló pakisztáni lány, akit egy tálib fegyveres megpróbált megölni az elvei miatt, és aki csütörtökön elnyerte az Európai Parlament emberi jogi díját, a Szaharov-díjat.
A 16 éves pakisztáni lány Christiane Amanpournak, a CNN vezető külpolitikai tudósítójának adott interjút helyi idő szerint csütörtökön New Yorkban.
Amikor Amanpour arról kérdezte, hogy orvos vagy politikus szeretne-e lenni inkább, Malala úgy válaszolt, hogy eredetileg orvos szeretett volna lenni, de rájött, hogy többet tudna tenni az országért miniszterelnökként. "Sok pénzt fordíthatnék a költségvetésből az oktatásra" - tette hozzá.
A vasárnap adásba kerülő interjút néhány órával azután vették fel, hogy csütörtökön Brüsszelben bejelentették: Malala kapta az Európai Parlament emberi jogi díját, a Szaharov-díjat. A lányt Nobel-békedíjra is jelölték.
Malala Juszufzai, egy lányiskolát vezető pakisztáni iskolaigazgató lánya 11 éves korában vált ismertté, amikor blogot indított arról, hogy milyen a lakóhelyén, a Szvát-völgyben élni, ahol a szélsőséges iszlamisták minden eszközzel próbálják megakadályozni, hogy a nők iskolába járjanak. Tavaly októberben egy tálib fegyveres rálőtt a más lányokkal együtt az iskolából hazafelé utazó Malalára és súlyosan megsebesítette. A támadás szerte a világon ráirányította figyelmet a pakisztáni nők jogaiért folytatott küzdelemre. Malala nemrég megjelentette önéletrajzát, felszólalt az ENSZ-ben és létrejött a nevét viselő Malala-alapítvány is.
"Soha nem adom fel" - mondta a lány a CNN-interjúban, amikor a tálibok újabb és újabb fenyegetéseiről kérdezték. "Csak egy test az, amit meglőttek, de az álmaimat nem tudják lelőni" - hangoztatta.
A Nobel-békedíjra való jelöléséről Malala úgy vélekedett, nagy megtiszteltetésnek érezné, ha ő kapná a kitüntetést, de többet kell még tennie ahhoz, hogy úgy érezze, igazán kiérdemelte.
Kapcsolódó írások:
- A tálibok által majdnem megölt Malala Juszufzai nyerte el az idei Szaharov-díjat
- Malala és Belafonte - ők lettek a "lelkiismeret nagykövetei"
- Tálib parancsnok: Malala az iszlám terjesztésére használja tollát!
- Malala: oktatással lehet jobbá tenni a világot - erőszak helyett
- Malala-nap: több mint 500 fiatal vezető előtt szólal fel az ENSZ székhelyén
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06