Béke lesz valaha?
Szíria - Kinevezték a nemzetközi misszió vezetőjét
Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára Sigrid Kaag holland diplomatát nevezte ki szerdán az ENSZ és a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) közös, a szíriai vegyifegyver-arzenál megsemmisítésével megbízott munkacsoportja élére.
2013.10.16 22:13MTI
A vezető kinevezésével szerdán hivatalosan is létrehozott közös misszió mintegy száz szakértője Ciprusra települ, és onnan kiindulva végzi majd a munkáját. Kaag pénteken utazik Hágába, az OPCW központjába. Szíriai irodája Damaszkuszban lesz, onnan felügyeli a csoport tevékenységét, felel a mozgásuk és biztonságuk megszervezéséért, az ellátásukért, a kapcsolataik fenntartásáért és ellátja a szükséges adminisztratív tevékenységet.
Az ENSZ és a Nobel-békedíjjal idén kitüntetett OPCW közös missziójának célja, hogy 2014. június 30-ig felszámolják a Szíriában található vegyifegyver-arzenált, valamint az előállításukhoz szükséges vegyszereket és eszközöket. A szakértők mintegy ezer tonnára becsülik a szíriai vegyifegyver készletet. Az OPCW saját ellenőreinek első csoportja október 2-án fogott neki a feladatnak Szíriában, s azóta egy újabb, tizenkét fős csoport segítségével összesen tizenegy vegyifegyver-létesítményt ellenőriztek, és ebből hat helyen meg is semmisítettek vegyi fegyverek előállításához használt berendezéseket.
Az ENSZ-főtitkár újságíróknak elmondta: a világszervezet, az Egyesült Államok és Oroszország fokozza diplomáciai törekvéseit azért, hogy november közepén összeüljön a régóta tervezett második genfi békekonferencia. A következő napokban a térségbe utazik Lahdar Brahimi, az ENSZ és az Arab Liga különleges szíriai megbízottja, hogy az értekezletről tárgyaljon az érintettekkel, és Törökországot is felkeresi egy ENSZ-diplomata ugyanebből a célból.
A tervek szerint a novemberi genfi békekonferencián a két és fél éve tartó, eddig több mint 100 ezer halálos áldozatot követelő szíriai konfliktus politikai rendezéséről tárgyalnának a szemben álló felek nemzetközi közvetítéssel. Az első genfi békekonferencián a nemzetközi közösség legbefolyásosabb tagjai tavaly június 30-án elfogadtak egy szándéknyilatkozatot egy szíriai nemzeti egységkormány felállításáról, de ez végül nem valósult meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06