Két éve tartanak a vérengzések
Elítélték a szíriai rendszert a NATO parlamenti közgyűlésének 59. ülésszakán
Elítélték a Bassár el-Aszad vezette szíriai rendszert a két éve tartó vérengzések miatt a NATO parlamenti közgyűlésének 59. ülésszakán, amely hétfőn fejeződött be Dubrovnikban.
2013.10.14 15:07MTI
MTI
A Hina horvát hírügynökség jelentése szerint a négynapos ülésszak legfontosabb döntései közé tartozik ezen kívül, hogy a küldöttek felszólították a Nyugatot: ne oldja fel a szankciókat Iránnal szemben, amíg az ország be nem bizonyítja, hogy nem dolgozik nukleáris fegyver kifejlesztésén.
Dubrovnikban leszögezték, hogy a NATO ajtaja továbbra is nyitva áll a nyugat-balkáni országok előtt. Bassár el-Aszad szíria elnök rezsimjét a civilek elleni brutális támadások miatt marasztalták el.
Az összecsapások során több mint 100 ezren vesztették életüket, és 3 millió ember hagyta el otthonát. Emellett felszólították a kormányt és az ellenzéket, hogy vegyenek részt a genfi békekonferencián a válság sikeres politikai rendezése érdekében.
Vasárnap Oroszország megpróbálta "megmenteni" Szíriát a nemzetközi ítélettől, amely szerint az Aszad-rezsim augusztusban vegyi fegyvert alkalmazott, a kísérlet azonban elbukott. Oroszország egyébként a NATO-partnerállama és Bassár el-Aszad szövetségese is egyben.
A NATO parlamenti közgyűlésének résztvevői abban is megegyeztek, hogy kapcsolatba kell lépni Haszan Roháni iráni elnökkel, de a szankciókat addig nem szabad feloldani, amíg Teherán nem tesz olyan lépéseket, amelyekkel bizonyítja, hogy nem fejleszt ki nukleáris fegyvereket. Megismételték azt a korábbi álláspontot is, hogy a NATO továbbra is nyitott a nyugat-balkáni országok előtt.
A képviselők viszont aggodalmuknak adtak hangot a bosznia-hercegovinai bizonytalan politikai helyzet, valamint a térség biztonságát fenyegető növekvő feszültség miatt Koszovóban. A 28 országot tömörítő NATO legifjabb tagja Horvátország, ahol első alkalommal ülésezett az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének parlamenti közgyűlése.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


