Vége lehet a botrányoknak
Törvényt fogadott el a pénzügyi átláthatóságról a Vatikán
Botrányokkal megtűzdelt évtizedek után a Vatikán bejelentette szerdán, hogy törvényt hoztak az egyházi állam pénzügyeinek nagyobb átláthatósága érdekében, amit a nemzetközi közösség is támogatott.
2013.10.09 23:29MTI
MTI
Ferenc pápa reformprogramjának egyik fő célja márciusi megválasztása óta az egyház pénzügyi tekintélyének a helyreállítása.
A pénzügyi áttekinthetőségről és a pénzmosás megelőzéséről szóló törvény kedden lépett hatályba, miután elfogadta a Vatikáni Állam Pápai Bizottsága, és a pápa is jóváhagyta. Az IOR vatikáni bank tevékenységét és minden más, pénzügyekkel foglalkozó igazgatási ágazat tevékenységét szabályozza, kitér a belső ellenőrzésre és más országok igazságügyi szerveivel való együttműködésre is.
A törvény nagyobb hatalmat ad a vatikáni pénzügyi hatóságnak (IAF), amelyet felhatalmaztak a bank tevékenységének nyomon követésére, a pénzügyi tevékenységgel foglalkozó vatikáni minisztériumok meglepetésszerű ellenőrzésére, az alkalmazottak hozzáértésének és becsületességének felmérésére és az összes ügyosztály dokumentumainak megvizsgálására.
"Ezzel a törvénnyel szerintünk 99 százalékban teljesítettük, amit megkövetelnek a nemzetközi normák. A többi már csak apró részlet" - mondta Federico Lombardi szóvivő.
Ferenc pápa, aki a pénzügyi reformot előkészítő bizottságot kinevezte, akkoriban nem zárta ki azt sem, hogy ha kell, bezárják az IOR bankot. Az olasz hatóságok pénzmosás gyanújával nyomoztak a bankban, és júniusban letartóztattak egy főpapot is, akit decemberben állítanak bíróság elé.
Az IAF júliusban már megállapodott az olasz hatóságokkal a pénzügyi és banki információk cseréjéről, hogy hatékonyabban lehessen felvenni a küzdelmet a pénzmosással.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


