Pénzmosás, korrupció, csalás
Vatikáni vagyonkezelőség: letartóztatták a püspököt
Az olasz rendőrség pénteken letartóztatta Nunzio Scarano salernói püspököt, az Apostoli Szék Vagyonkezelősége (Apsa) tagját pénzmosás, korrupció, csalás vádjával.
2013.06.28 11:59MTIA dél-olaszországi Salerno ügyészségének letartóztatási parancsa szerint Scarano 20 millió eurót próbált Svájcból Olaszországba csempészni ismerősi számára. A pénz repülővel érkezett volna. A szállítást Scarano bizalmasa, egy olasz csendőr, az olasz titkosszolgálat egykori tagja hajtotta volna végre. Ezért 400 ezer eurót kapott volna. A csendőrt is letartóztatták egy brókerrel együtt.
Scaranóval szemben két héttel ezelőtt indult vizsgálat, akkor 560 ezer eurós pénzmosás miatt. A dél-olaszországi származású, de évek óta Rómában élő és a Vatikánban dolgozó püspököt a Vatikán csütörtökön felfüggesztette az Apsa-ban betöltött tisztségéből. Az IOR vatikáni bank mellett az egyházi ingatlanvagyont ellenőrző Apostoli Szék Vagyonkezelősége számít a pápai állam második legfontosabb pénzügyi intézményének. Ezt megelőzően Ferenc pápa szerdán bizottságot állított fel az IOR működésének átvizsgálására.
A pappá szentelése előtt az olasz bankvilágban dolgozó Scarano az olasz sajtóban és Salerno városában is "500-as püspökként" volt ismert, mivel a hétköznapi pénzforgalomban ritkán előforduló 500 eurós bankjegyeket kínált fel ismerőseinek, ha kisebb tételre váltották át ezeket.
Scaranónak számlája van az IOR vatikáni bankban.
Kapcsolódó írások:
- Korrupció, oktatás, egészségügy, foci - újabb tüntetésekre készülnek
- A bukarestiek nagy többsége szerint nem minősül korrupciónak a hálapénz
- Európai szintű bejelentővédelmi rendszer a korrupció visszaszorítására
- Korrupcióval gyanúsítják az izraeli főrabbit
- Szabadlábra helyezték a korrupcióval vádolt montreali polgármestert
- Őrizetbe vették a korrupt minisztert
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06