Olasz kormányválság
Berlusconi döntött, Letta bizalmat kapott a képviselőházban is
Silvio Berlusconi, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) párt elnöke, aki kedden még azt az utasítást adta pártjának, hogy ne szavazzon bizalmat Lettának, a nap folyamán még a szenátusi szavazás előtt jelentette be: mégis támogatja a kormány maradását.
2013.10.02 21:45MTI
Az olasz szenátus után szerda késő este a képviselőház is bizalmat szavazott a Letta-kormánynak. Silvio Berlusconi, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) párt elnöke, aki kedden még azt az utasítást adta pártjának, hogy ne szavazzon bizalmat Lettának, a nap folyamán még a szenátusi szavazás előtt jelentette be: mégis támogatja a kormány maradását. Hozzátette, azért szavaznak bizalmat, hogy a kormány véghez tudja vinni a megkezdett gazdasági reformokat.
A képviselőházban a Letta-kormány biztos többségre támaszkodhatott. Végül 435 képviselő szavazott a kormány mellett, s 162-en ellene. Támogatottsága valamivel kisebb lett, mint a beiktatásakor, amikor 453-an szavaztak rá. Az alsóházi ülés Letta felszólalásával kezdődött. A politikus összefoglalta a szenátusban mondott beszédét, és hangsúlyozta, hogy Olaszország veszi át jövő év második félévében az Európai Unió soros elnökségét, és ehhez a feladathoz stabil végrehajtó hatalom kell.
A szavazás után kijelentette: a választások előre hozása hiba lett volna. Jelezte, hogy a kormány a megújult parlamenti támogatással remélhetőleg tényleg "ritmust tud váltani", és most már megvannak a feltételek ahhoz, hogy "erőteljesebb és összefogottabb" munkát végezzen. "Olaszországnak arra van szüksége, hogy ne legyen több olyan típusú zsarolás, hogy 'vagy ezt teszed, vagy megbukik a kormány', főként azért mert bebizonyosodott, hogy a kormány nem bukik meg. Meg vagyok győződve, hogy nincs több időnk. Az ország türelmének határai vannak" - mondta Letta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


