Holttestek a romok alatt
Már több mint kétszáz áldozata van a pakisztáni földrengésnek
Tovább emelkedett a pakisztáni földrengés áldozatainak száma, mivel a mentőegységek több holttestre bukkantak az összedőlt házak romjai alatt. A keddi katasztrófa gyéren lakott, hegyvidéki területen történt, ahol nincsenek ipari létesítmények.
2013.09.25 07:01MTI
Utcára menekült emberek (Fotó: MTI)
A heves, 7,8-as erősségű földrengés - amely leginkább az Iránnal szomszédos Beludzsisztán tartományt sújtotta - a szerda reggeli hivatalos közlések szerint több mint 200 emberéletet követelt, a sérültek száma pedig meghaladja a 370-et, és több száz ház összeomlott.
A legnehezebb helyzetben lévő körzet, Avaran egy illetékese arról is beszámolt, hogy már az áldozatok eltemetését is megkezdték. A katasztrófa gyéren lakott, hegyvidéki területen történt, ahol nincsenek ipari létesítmények.
Az amerikai geofizikai intézet (USGS) adatai szerint a földrengés epicentruma Dalbandin településtől 145 kilométerrel délkeletre volt, félúton India és Irán között, fészke pedig mintegy 15 kilométer mélyen.
Az erős földmozgást Dél-Ázsia szerte érezni lehetett, hatására a szomszédos India fővárosában, Újdelhiben is megremegtek az épületek, az Arab-tenger partvidékénél pedig egy kis sziget kiemelkedett a tengerből. Az érintett területeken helikopterek bevonásával zajlik a mentés, amelyben több száz katona is vesz részt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


