Hatalmas károk
Pakisztán: Legalább 30 áldozata van eddig a földrengésnek
Legalább harminc ember halt meg és rengeteg lakóház megsemmisült abban a heves, 7,8-es erősségű földrengésben, amely kedden rázta meg Pakisztán délnyugati területeit.
2013.09.24 17:24MTI
MTI
A földmozgást még Indiában is megérezték. Beludzsisztán tartományban harminc ember meghalt, a lakóházak legalább 30 százaléka pedig megsemmisült. Más pakisztáni illetékesek arról számoltak be, hogy Beludzsiszán fővárosa, Kvetta bizonyos területei is súlyosan megrongálódtak.
Bár a mentési műveletek már megkezdődtek, még nem lehet pontosan tudni, hány áldozata volt a földrengésnek, a halottak száma még emelkedhet. "Próbáljuk felmérni a károkat" - mondta Aszad Giláni tartományi tisztségviselő.
Helyi televíziók arról tudósították, hogy az érintett területeken helikopterek is részt vesznek a mentésben. A hadsereg kétszáz katonát küldött a katasztrófa sújtotta térségbe.
Az amerikai geofizikai intézet (USGS) adatai szerint a földrengés epicentruma Dalbandin településtől 145 kilométerrel délkeletre volt, félúton India és Irán között, fészke pedig mintegy 15 kilométer mélyen. A terület gyéren lakott, hegyvidéki, ahol nincsenek ipari létesítmények. Az USGS előbb 7,4-es erősségűnek minősítette a rengést, amit később módosított.
A pakisztáni meteorológiai szolgálat mérései szerint a rengés 7,7-es erősségű volt, s további rengésekre számítanak.
Az erős földmozgás hatására, a szomszédos India fővárosában, Újdelhiben is megremegtek az épületek.
Tavaly áprilisban a szomszédos Iránban volt hasonló erejű földrengés, amelynek következtében Pakisztánban 35 ember meghalt.
MTA CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


