Hajón érkezik
Amerikai gabonasegély a szíriai éhezőknek
Összesen 22 ezer tonna gabonát szállít a szíriai rászorulók számára az Élelmezési Világprogram (WFP) által szervezett segélyakció keretében egy amerikai hajó, szállítmányának egy része Libanonon, másik része pedig Törökországon keresztül jut majd el a szíriai éhezőkhöz.
2013.09.24 21:09MTI
A hajó Houstonból indult el rakományával, amelyből 7 ezer tonnát útközben Libanonban kirakott. Ebben az országban őrlik meg a búzát, majd a lisztet szárazföldön szállítják tovább Szíriába a WFP segélyakciójának keretében.
A hajó ezután a törökországi Mersin kikötő felé vette útját, ahonnan a rakomány fennmaradó részét tengeri úton juttatják el a szíriai konfliktus által sújtott családoknak. Mohamad Hari, a WFP szíriai rendkívüli segélyeinek koordinátora az EFE hírügynökségnek elmondta: egyre nagyobb mennyiségű segélyre van szükség, és a szervezetnek egyre nagyobb kihívást jelent, hogy összegyűjtse a szükséges pénzt.
A WFP liszttel látja el azokat a pékségeket, amelyek még működnek a városokban, ezután a Szíriai Vörös Félhold közreműködésével kenyeret oszt a lakhelyükről elmenekült családok között, elsősorban az északi Aleppó és Idlíb tartományban. Vidéken viszont a lisztet a segélyezők közvetlenül a családokhoz juttatják el, ahol otthon sütik meg a kenyeret.
Az amerikai adományból minden család 25 kilogramm lisztet kap a havi élelmiszeradagban, amely étolajat, tésztát és cukrot is tartalmaz. Ez a gabonaadomány immár a második, amelyet az Egyesült Államok kevesebb mint fél éven belül biztosított a szíriai rászorulóknak.
A mostani szállítmány értéke 15 millió dollár, az része annak a 250 millió dollárnak, amellyel Washington hozzájárul a WFP szíriai segélyezési akcióihoz. A most szállított 22 ezer tonna búza 3,5 millió szíriai számára jelent egy teljes havi élelmet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06