Megszavazta az új albán kormányt a parlament
Jönnek az albánok Európába
Elnyerte vasárnap a parlament támogatását a szocialista Edi Rama vezette új albán kormány, amelynek fő célja a szegénység és a munkanélküliség leküzdése, valamint a kis balkáni ország európai integrációjának felgyorsítása.
2013.09.15 19:45MTI
Edi Rama
Albániában június 23-án tartottak parlamenti választásokat, amelyeket az ellenzéki Szocialista Párt körül tömörülő baloldali tömb nyert meg az addigi kormányfő, a konzervatív Sali Berisha vezette jobboldali koalícióval szemben.
Vasárnap a 140 tagú törvényhozásban 82 igen és 55 nem szavazat mellett hagyták jóvá a Rama vezette 20 fős kabinetet, amelynek - az ország történetében először - hat nő is a tagja.
A 49 éves Rama 300 ezer új munkahely megteremtésére és a szegénység visszaszorítására tett ígéretet.
Egy friss felmérés szerint minden hetedik albán kevesebb mint két dollárból (452 forint) él naponta. A balkáni ország Európa egyik legszegényebb országa, ahol a minimálbér 21 ezer lek, azaz mintegy 45 ezer forint havonta. A munkanélküliség 14 százalékos, az államadósság pedig meghaladja a bruttó hazai termék (GDP) 60 százalékát.
A NATO-tag Albániától 2009 óta kétszer is megtagadták az EU-tagjelölti státust, mondván, még nem tett eleget a korrupció visszaszorításáért, és további reformokat kell végrehajtania a demokratikus intézményrendszer kiépítéséhez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


