Választások Albániában
Elismerte vereségét az albán kormányfő
Berisha most, három nappal a választások után beszélt először a nyilvánosság előtt. Nyilatkozatával eloszlatta azokat a félelmeket, hogy nem lesz sima a hatalomátadás a balkáni NATO-tagállamban.
2013.06.27 02:37MTI
Sali Berisha albán kormányfő elismerte, hogy pártja, a jobboldali Demokrata Párt elveszítette a vasárnapi albániai parlamenti választásokat. "Elveszítettük ezt a választást, a vereségért minden felelősség egyedül az enyém" - mondta a 68 éves politikus újságírók előtt szerda este pártja tiranai székházában. Bejelentette azt is, hogy lemond a Demokrata Párt elnöki posztjáról. Berisha most, három nappal a választások után beszélt először a nyilvánosság előtt.
Nyilatkozatával eloszlatta azokat a félelmeket, hogy nem lesz sima a hatalomátadás a balkáni NATO-tagállamban. A voksok 97 százalékának megszámlálása után a központi választási bizottság közölte: a baloldali választási szövetség, élén az Edi Rama vezette Szocialista Párttal, a szavazatok 57 százalékát kapta, ezzel 85 mandátumot szerzett a 140 fős albán parlamentben. Berisha pártja 39 százalékot kapott, ami azt jelenti, hogy 56 képviselője lesz az új parlamentben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


