Demokrácia és kurdok - török reformok
Török-kurd megbékélés, reformokkal
A török kormányfő azt ígérte csütörtökön, hogy a demokrácia erősítését és a kurdokkal megkezdett békefolyamat életben tartását szolgáló reformcsomagot terjeszt elő a jövő héten.
2013.09.12 17:45MTI
Recep Tayyip Erdogan
Recep Tayyip Erdogan ezzel a Kurdisztáni Munkáspártnak (PKK) arra a hétfői közlésére reagált, hogy a PKK felfüggeszti fegyvereseinek kivonulását Törökországból, miután Ankara nem hajtotta végre azokat a lépéseket, amelyek elősegítenék a közel három évtizede tartó konfliktus lezárását.
A békefolyamat részeként márciusban tűzszünetet hirdető kurd politikusok olyan reformokat szorgalmaznak, amelyek lehetővé tennék a kurd nyelvű oktatás bevezetését, enyhítenék a terrorizmus elleni törvényeket, csökkentenék a parlamentbe jutás jelenleg 10 százalékos küszöbét és megerősítenék a helyi kormányzatok szerepét.
A PKK májusban kezdte meg erői kivonását Törökországból, a több mint 40 ezer halálos áldozatot követelő konfliktus lezárását célzó folyamat azonban az utóbbi időben megtorpant, miután a felek azzal vádolták meg egymást, hogy a másik nem hajtja végre a megállapodásból rá háruló lépéseket.
"Órákat töltöttünk el ezzel a demokratizálási csomaggal" - mondta Erdogan egy csütörtöki üzleti konferencián, hozzátéve, hogy kormánya a jövő héten készül bejelenteni a tervezett intézkedéseket.
Az igazságügyi tárca egy vezető tisztségviselője szerint a kabinet hétfőn tárgyalja a reformcsomagot. Erdogan előzőleg azt ígérte, hogy a parlament még a nyári ülésszak október 1-jei befejezése előtt szavazhat a csomagról.
Abdullah Öcalan, a PKK bebörtönzött vezetője márciusban, a török állammal folytatott több hónapi tárgyalások után hirdette ki a fegyveres összecsapások leállítását. A tűzszünet jobbára megvalósult, a PKK azonban nemrég kilátásba helyezte, hogy újrakezdi akcióit, ha Ankara szeptember elejéig nem tesz konkrét lépéseket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


