Szükség esetén
Az iraki kurdok készek megvédeni a szíriai kurdokat
Az észak-iraki kurd régió vezetője, Maszúd Barzáni figyelmeztetett szombaton, hogy szükség esetén beavatkoznak a szomszédos Szíriában, hogy megvédjék az ottani kurd civil lakosságot.
2013.08.10 15:15MTIAz emigráns szíriai ellenzék közlése szerint július utolsó napjaiban fegyveres összecsapások voltak Szíria északkeleti részén két településen a helyi kurdok és az al-Kaidához köthető radikális iszlamisták között. Az iszlamisták állítólag túszul ejtettek 200 kurd civilt. "Ha igazak ezek az értesülések, és ártatlan kurd polgárokat, nőket és gyerekeket halál és terrorizmus fenyeget, iraki Kurdisztán minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy megvédje őket" - írta közleményben Maszúd Barzáni.
Az iraki Kurdisztán széleskörű autonómiával rendelkezik, saját fegyveres ereje is van. Barzáni bejelentette, hogy augusztusban konferenciát tartanak, amelyen a régió jövőjéről fognak tanácskozni az iraki, törökországi, szíriai és iráni kurd pártok képviselői.
Szíria 22 milliós lakosságának nagyjából tíz százaléka kurd. A szíriai kurdok próbálnak semlegesek maradni az országban dúló polgárháborúban, de júliusban szembekerültek a Bassár el-Aszad elnök hatalmának megdöntéséért harcoló dzsihádistákkal, miután kurd milicisták kifüstölték a török határon fekvő Rász el-Aín városából a radikális iszlamista an-Nuszra Front fegyvereseit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


