Rendőrök vs. tüntetők
Újabb összecsapások Törökországban
Ismét összecsaptak a rendőrök és a kormány ellen tüntetők Törökország több nagyvárosában szerdán éjjel.
2013.09.12 10:07MTI
Török médiajelentések szerint Isztanbulban, Ankarában, Izmirben és Antakyában is demonstrálók vonultak utcára.
Isztanbulban a város keleti felében tartott megmozdulásokon a tüntetők égő úttorlaszokat emeltek, a rendőrség vízágyúkat és könnygázt vetett be ellenük. Izmirben több mint 2500 ember gyűlt össze, akik "gyilkosnak" nevezték a 2002 óta hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártját (AKP).
A szerdai már sorozatban a harmadik este volt, hogy kisebb összecsapások alakultak ki Törökország-szerte a rendőrök és tüntetők között. Szerdán többek között azért tiltakoztak az utcára vonuló emberek, mert egy hétfői - a júniusi kormányellenes zavargások áldozatainak emlékére rendezett - tüntetésen a rendőrökkel való összecsapásban meghalt egy 22 éves fiatalember Antakya városban.
A férfi vélhetően rendőri brutalitás áldozata lett. A hatóságok azt állítják, nem volt közük a halálesethez. A konzervatív, iszlámbarát AKP-t és Recep Tayyip Erdogan kormányfőt az ellene tüntetők azzal vádolják, hogy egy iszlamista állam kiépítésén munkálkodik.
Az AKP politikájával kapcsolatos feszültségek álltak a júniusi események hátterében is, amelyek eredetileg egy isztanbuli park átépítése elleni tiltakozásként indultak, de később kiterjedt kormányellenes zavargásokba torkolltak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


