Szíria
Vegyi fegyverek: Izrael nem bízik az átadásra vonatkozó javaslatban
A javaslat problematikus, mivel a szíriai kormány "nem megbízható" - mondta Simon Peresz államfő az Izraeli Sajtótanács alapításának 50. évfordulóján tartott ünnepségen.
2013.09.10 08:24MTI
Az izraeli elnök kétségét fejezte ki hétfőn este azzal az orosz javaslattal kapcsolatban, amelynek értelmében nemzetközi felügyelet alá helyeznék a szíriai vegyi fegyvereket.
A javaslat problematikus, mivel a szíriai kormány "nem megbízható" - mondta Simon Peresz államfő az Izraeli Sajtótanács alapításának 50. évfordulóján tartott ünnepségen.
"A szíriaiak már megmutatták, hogy megbízhatatlanok és nem számíthatunk a tisztességükre" - idézte Peresz kijelentését egy közleményben az izraeli elnöki hivatal.
Laurent Fabius francia külügyminiszter figyelemre méltónak, Angela Merkel német kancellár pedig érdekesnek minősítette hétfőn az orosz kezdeményezést, amelynek nyilvánvaló célja, hogy elkerülhető legyen a kilátásba helyezett amerikai megtorló csapást. Marie Harf amerikai külügyi szóvivő nyilatkozata szerint ugyanakkor az orosz javaslat mögött időhúzási taktika is állhat.
A világ napok óta arra vár, hogy az amerikai elnök elrendeli-e a tervezett katonai csapást Szíria ellen, válaszul a több mint 1400 halálos áldozatot követelő augusztus 21-i, Damaszkusz melletti ideggáztámadásra. Izrael közben riadókészültségben él, mert attól tart, hogy egy amerikai csapásra Izrael elleni megtorlással válaszolhat Szíria vagy a Hezbollah libanoni síita fegyveres szervezet.
A régió feszült helyzete és a tervezett amerikai csapás miatt Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök lemondta jövő hétre tervezett olaszországi látogatását, amelynek során Netanjahu John Kerry amerikai külügyminiszterrel is találkozott volna - közölte hétfőn az izraeli kormányhivatal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


