Sürgős!
Martonyi: az ENSZ BT-nek kell megtalálnia a közös álláspontot Szíria ügyében
"Minden eddiginél fontosabb és sürgősebb, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) találja meg Szíria ügyében a közös álláspontot, és tegyen megfelelő lépéseket a jövőbeni támadások megakadályozásáért."
2013.09.09 17:52MTI
Martonyi János külügyminiszter közleményében kiemelte: e magyar álláspont megjelent az európai uniós külügyminiszterek vilniusi ülését lezáró szombati közös nyilatkozatban csakúgy, mint az egy nappal korábbi szentpétervári nyilatkozatban, amelyet a G20-csúcstalálkozó résztvevőinek többsége elfogadott, és amelyhez Magyarország is csatlakozott.
Hasonló irányba mutat John Kerry amerikai külügyminiszter hétfői állásfoglalása, amelyben Szíriát vegyi fegyverei átadására szólította fel. Magyarország reméli, hogy az Aszad-rezsim ennek eleget tesz, és így elkerülhető a válság kiszélesedése - tette még hozzá.
Martonyi János emlékeztetett: Magyarország következetes álláspontot képvisel a szíriai válsággal kapcsolatban, világossá tette, hogy "a saját népe ellen folytatott, eszközökben nem válogató háborújával az Aszad-rezsim elveszítette törvényes jogát az ország irányítására".
Az augusztus 21-i vegyifegyver-támadás még az eddig százezernyi halálos áldozatot követelő vérontásban is egy határvonal átlépését jelentette - hangsúlyozta, hozzátéve, a bizonyítékok egyre egyértelműbben az Aszad-rezsim felelősségét igazolják.
A nemzetközi közösség nem maradhat tétlen a másfél ezer emberéletet kioltó brutális akció után, ezért világos és határozott választ kell adnia - közölte a miniszter. Úgy látja, a nemzetközi közösségnek egyértelművé kell tennie, hogy a vegyi fegyverek alkalmazása elfogadhatatlan, és az emberéletek védelmében kötelessége megakadályoznia a hasonló bűncselekményeket.
Magyarország várakozással tekint a vegyifegyver-támadással kapcsolatban folytatott ENSZ-vizsgálat eredménye elé - tette hozzá. Martonyi János közleményében kitért arra is, hogy a szíriai konfliktusnak nincs katonai megoldása, és csak egy átfogó, az ország minden közösségének - köztük a keresztényeknek - biztonságot nyújtó politikai megoldás jelenthet kiutat a jelenlegi vérontásból.
John Kerry hétfőn arra az újságírói kérdésre, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök tehet-e még bármit a katonai csapás megelőzésére, azt mondta: ehhez az szükséges, hogy a szíriai kormány vegyifegyver-készletének "minden egyes darabját" beszolgáltassa a nemzetközi közösségnek a következő egy hétben, lehetővé téve a teljes leltárt.
Hozzátette: nem számít arra, hogy Aszad ezt megteszi. Hangsúlyozta, hogy az amerikai kormány meggyőződése szerint a szíriai válságra nincs katonai megoldás, a konfliktust csak politikai rendezéssel lehet lezárni. Ha azonban az érintett felek egyike azt tapasztalja, hogy büntetlenül bevethet olyan vegyi fegyvereket, amelyek alkalmazása csaknem egy évszázada tilos, akkor soha nem ül a tárgyalóasztalhoz - jelentette ki londoni sajtóértekezletén az amerikai külügyminiszter.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06