Felhívás a damaszkuszi rezsimhez
Lavrov: Szíria csatlakozzon a Vegyifegyver-tilalmi Szervezethez!
"Szíria helyezze nemzetközi felügyelet alá a vegyifegyver-arzenálját, hogy elkerülje a nyugati katonai csapást."
2013.09.09 17:33MTI
Ezt a felhívást intézte a damaszkuszi rezsimhez hétfőn Moszkvában Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
"Nem tudjuk, hogy Szíriában hajlandóak lesznek-e erre, de ha abban az országban a vegyi fegyver nemzetközi felügyelet alá helyezése lehetővé teszi a légi csapás elkerülését, mi azonnal bekapcsolódunk a munkába Damaszkusszal együtt" - mondta az orosz diplomácia vezetője.
Kijelentette: Moszkva nem csupán a vegyi fegyverek nemzetközi felügyelet alá helyezését, hanem ezt követő megsemmisítésüket is sürgeti, akárcsak azt, hogy Szíria teljes jogú tagként csatlakozzon a Vegyifegyver-tilalmi Szervezethez (OPCW).
Az orosz külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy a nap folyamán amerikai kollégája, John Kerry Londonban kijelentette: Szíria elkerülheti a katonai beavatkozást, ha rövid időn belül átadja teljes vegyifegyverkészletét. Mint mondta, ehhez az szükséges, hogy a Bassár el-Aszad vezette szíriai kormány vegyifegyver-arzenáljának "minden egyes darabját" beszolgáltassa a nemzetközi közösségnek "a következő egy hétben", és teljes leltárt adjon a készletekről.
Kerry ugyanakkor hozzátette: nem számít arra, hogy Aszad ezt megteszi. Szergej Lavrov azt is elmondta, hogy átadták Valíd Moallem szíriai külügyminiszternek az orosz javaslatot, és számítanak Damaszkusz gyors és remélhetően pozitív válaszára.
Az orosz és a szíriai külügyminiszter hétfőn tárgyalt Moszkvában, és ismételten óvta az Egyesült Államokat egy esetleges, a damaszkuszi vezetés ellen irányuló katonai csapástól. A két külügyi vezető sürgette az ENSZ vegyifegyver-szakértőinek visszatérését Szíriába.
Moszkva továbbra is egy második genfi békeértekezlet összehívását támogatja, és mint Lavrov közölte, azon vannak, hogy az ellenzék is beleegyezzen abba és részt vegyen a tárgyalásokon. A szíriai külügyminiszter megerősítette: országa kész részt venni a tervezett második genfi békeértekezleten, amelyen a válság békés megoldásáról tárgyalnának, de arra figyelmeztetett, hogy egy külső támadás meghiúsíthatja a konferenciát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06