Még több halott és nyomor
ENSZ-főbiztos: egy szíriai katonai beavatkozás "lángba boríthatja" az egész térséget
Az ENSZ emberi jogi főbiztosa óva intette a nemzetközi közösséget egy esetleges szíriai katonai beavatkozástól, mondván, az "lángba boríthatja" az egész térséget, és még több halotthoz és nyomorhoz vezethet.
2013.09.09 13:08MTI
Navy Pillay az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa 24. ülésszakának megnyitója alkalmából elmondta: kevés a kétség afelől, hogy vegyi fegyvert vetettek be Szíriában, de az összes körülményt, valamint az összes felelőst fel kell deríteni.
"Ez a szörnyű helyzet nemzetközi fellépést kíván, de egy katonai beavatkozás vagy a fegyverszállítás folytatása az egész térség lángba borulásával fenyeget" - mondta Pillay az amerikai és a francia erők esetleges szíriai bevetésére célozva. Anélkül, hogy az Egyesült Államokat vagy Oroszországot megemlítette volna, a főbiztos arra kérte a "nagyhatalmakat", hogy minden nézeteltérésük és különböző érdekeik ellenére állítsák meg a konfliktust, így teljesíthetik erkölcsi kötelességüket és életeket menthetnek meg.
A világszervezettel közösen meg kell találni a módját annak, hogy a háborús felek tárgyalóasztalhoz üljenek, és véget vessenek a vérontásnak - tette hozzá Pillay. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában részt vevő negyvenhét állam képviselője az elkövetkező három héten a világ térségeinek emberi jogi helyzetét vitatja meg Genfben.
A tanács határozatai - az ENSZ Biztonsági Tanácsától eltérően - a nemzetközi jog szerint nem kötelező erejűek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


