Belehalt a 23 éves nő
Csoportos indiai erőszak: három évre ítélték a tavalyi fiatalkorú elkövetőt
A mostani volt az első ítélet a tavaly december 16-án Újdelhiben elkövetett - nemzetközi felháborodást kiváltó - bűnügyben.
2013.09.01 08:02MTI
Három év, javítóintézetben letöltendő büntetésre ítélte az indiai bíróság szombaton annak a csoportnak a fiatalkorú tagját, amely tavaly egy buszon menet közben olyan brutálisan erőszakolt meg egy 23 éves nőt, hogy az később belehalt sérüléseibe.
A mostani volt az első ítélet a tavaly december 16-án Újdelhiben elkövetett - nemzetközi felháborodást kiváltó - bűnügyben.
A csoport többi tagjára halálbüntetés is várhat, a fiatalkorúakra vonatkozó törvények azonban a most kiszabottnál súlyosabbat nem tesznek lehetővé.
Az áldozat családja élesen bírálta az ítéletet, amelyet elfogadhatatlannak tart. Az édesapa, Badrinat Szingh szombaton úgy fogalmazott, hogy a döntés nagyon rossz üzenetet küld, hiszen az elkövetőt "gyakorlatilag szabadon engedték".
A család tudomása szerint a csoport tagjai közül éppen a fiatalkorú volt a legkegyetlenebb. Ezért elejétől fogva azért küzdöttek, hogy a bűntény idején 17 éves - azóta már nagykorúvá vált - elkövetőt a perben felnőttként kezeljék, és ő is halálbüntetéssel legyen sújtható.
A hattagú csoport - amelynek a busz sofőrje is tagja volt - a mozgó járműben kínozta és erőszakolta meg az áldozatot, annak férfi partnerét pedig megverték. Később mindkettejüket ruhátlanul kidobták az útra. A 23 éves diáklány egy szingapúri kórházban belehalt sérüléseibe.
Az eset után nemzetközi nyomás nehezedett az indiai hatóságokra annak érdekében, hogy az elkövetőket sújtsák példás büntetéssel, továbbá vizsgálják felül a nemi erőszakkal szemben elnéző, elavult jogszabályokat. A kormány azóta több reformot léptetett életbe ezen a területen, és arra is ígéretet tett, hogy az ügyben gyors ítéletet hoznak. Azok a javaslatok azonban egyelőre elakadtak, hogy a szexuális jellegű bűncselekményeknél már 16 éves kortól felnőttként kezelhessék az elkövetőket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06