Túlfűtött indiaiak
Őrizetbe vették a mumbai csoportos nemi erőszak két gyanúsítottját - videó!
Kettő az öt közül - a helyi rendőrség gyors igazságszolgáltatást ígért az ügyben, amely egy tavaly decemberi súlyos eset után ismét közfelháborodást váltott ki az országban.
2013.08.24 12:26MTIA gyanúsítottak egy 22 éves fotóriporter nőt erőszakoltak meg este egy elhagyott textilgyári üzem területén, férfi kísérőjét pedig - akiről kiderült, hogy szintén újságíró - megverték és megkötözték. A fiatal nő belső sérüléseket szenvedett, kórházba szállították, állapota stabil.
Az újságírók lapjuk megbízásából mentek a helyszínre fotókat készíteni. A rendőrség közlése szerint az üzemnél találkoztak a gyanúsítottakkal, akik felajánlották nekik, hogy segítenek engedélyt szerezni az omladozó épületen belüli fényképezéshez. Egy lap korábbi értesülése szerint az öt férfi megjegyzéseket tett a nőre és molesztálta. A másik újságíró megpróbálta megvédeni őt, ekkor verték meg a férfit.
A rendőrség azóta mintegy húsz embert hallgatott ki az esettel kapcsolatban, két gyanúsítottat elfogott, hármat pedig köröz. Az első őrizetbe vett egy 19 éves munkanélküli, ő vallott a többiekre - közölte a rendőrség.
Az eset azért okozott a szokásosnál is nagyobb felháborodást, mert kísértetiesen hasonlít arra a decemberi újdelhi tragédiára, amikor egy 23 éves diáklányt egy mozgó buszon erőszakolt meg és bántalmazott bestiálisan öt férfi, miután a barátját összekötözték. A lány két héttel később belehalt sérüléseibe. A nemi erőszak elkövetőit a rendőrség elfogta, s életfogytig tartó börtönnel sújtották őket.
Az akkori eset miatt országszerte tiltakozó megmozdulások voltak, aminek hatására szigorították a vonatkozó törvényeket és próbáltak javítani a rendőrök hozzáállásán. Beszámolók szerint Indiában a rendőrség nem minden esetben foglalkozik komolyan azokkal a feljelentésekkel, amelyeket nemi erőszak áldozatául esett nők tesznek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


