Háborús készültség
Ha megtámadják Szíriát, Kanada kimarad
"A szíriai konfliktus elsősorban az ottani népcsoportok viszálya, amelyből a jelenlegi helyzetben nem látszik ideális és egyértelmű kiút."
2013.08.30 03:29MTI
Fotó: MTI
Kanada bár támogatna egy nemzetközi katonai akciót Szíriával szemben, abban nem fog tevékenyen részt venni - közölte Stephen Harper kanadai kormányfő a Washingtonnal való egyeztetést követően csütörtökön. Harper szóbeli támogatása ellenére egyúttal kétségeinek is hangot adott az esetleges beavatkozás létjogosultságát illetően.
A szíriai konfliktus elsősorban az ottani népcsoportok viszálya, amelyből a jelenlegi helyzetben nem látszik ideális és egyértelmű kiút - fogalmazott. Kanada egyébként részt vett a két évvel ezelőtti, Moammer Kadhafi uralmának megdöntésére irányuló líbiai nemzetközi katonai beavatkozásban. Csütörtökön világszerte erősödtek a fenntartások a Szíria ellen tervezett nyugati katonai csapással kapcsolatban, mind az Egyesült Államok, mind az eddig Washington mellett határozottan kiálló Nagy-Britannia óvatosabb hangnemet ütött meg a kérdésben. Korábbi hírek még arról szóltak, hogy akár már csütörtökön rakéták mérhetnek csapást Bassár el-Aszad szíriai elnök erőire.
Az állítólag közelgő támadást azzal indokolják, hogy a szíriai elnök csapatai vegyi fegyvereket vetettek be a felkelők ellen, amivel nyugati politikusok szerint átléptek egy határt a két és fél éve tartó, eddig mintegy 100 ezer halálos áldozatot követelő polgárháborúban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:47 Pénzbüntetést kapott bolti csalás miatt egy polgármester
- 14:08 Meteorológia: hivatalossá vált az abszolút hőmérsékleti rekord
- 12:07 Feloldják a kormány Facebook-oldalán a korábbi felhasználói letiltásokat
- 10:10 Felborult egy sertéseket szállító kamion a 66-os főúton, Szentbalázs közelében
- 10:05 Ballonos vízadagolókat és ásványvizet adományozott két cég a Heim Pál Gyermekkórháznak
- 8:04 Már csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten
- 6:58 Tótth Árpádot nevezték ki országos kórház-főigazgatónak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


