USA, Nagy-Britannia és Franciaország után
A németek többsége ellenzi a szír katonai beavatkozást
A német lakosság többsége ellenzi, hogy a Nyugat katonai beavatkozással reagáljon Szíriában a damaszkuszi rezsimnek tulajdonított vegyifegyver-támadásra.
2013.08.29 15:35MTI
Christian Schmid őrmester felügyeli az amerikai speciális alakulat lőgyakorlatot végző tagját egy nemzetközi kiképzésen - a német MG3-as géppuskák ezúttal otthon maradnak?
A ZDF közszolgálati televízió csütörtökön ismertetett felmérése szerint a németek 58 százaléka ellenzi, 33 százaléka pedig támogatja a katonai beavatkozás gondolatát, kilenc százalék nem tudott véleményt alkotni. Pártpolitikai különbségek nincsenek, valamennyi politikai erő táborának többsége elutasítja az esetleges intervenciót.
A németek 55 százaléka azt is ellenzi, hogy Németország pénzzel vagy más egyéb módon támogasson egy esetleges amerikai vezetésű katonai akciót. Az amerikai beavatkozást 41 százalék üdvözölné, míg 4 százalék nem tud állást foglalni a kérdésben.
A német kormány szerint az előző héten végrehajtott gáztámadás a nemzetközi jog megsértését, egy határ átlépését jelenti a hosszú ideje húzódó konfliktus eseményeinek sorában.
Angela Merkel kancellár csütörtökön konzultált az ügyről Francois Hollande francia államfővel telefonon.
Egyetértettek abban, hogy a szíriai nép ellen intézett gáztámadás "nem maradhat reakció nélkül" - áll a német kormány közleményében. Merkel és Hollande egyaránt támogatja, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának napirendjére kerüljön "ez az iszonyatos bűncselekmény".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:47 Pénzbüntetést kapott bolti csalás miatt egy polgármester
- 14:08 Meteorológia: hivatalossá vált az abszolút hőmérsékleti rekord
- 12:07 Feloldják a kormány Facebook-oldalán a korábbi felhasználói letiltásokat
- 10:10 Felborult egy sertéseket szállító kamion a 66-os főúton, Szentbalázs közelében
- 10:05 Ballonos vízadagolókat és ásványvizet adományozott két cég a Heim Pál Gyermekkórháznak
- 8:04 Már csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten
- 6:58 Tótth Árpádot nevezték ki országos kórház-főigazgatónak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


