A sorozatos támadások miatt
Elhagyja Ukrajnát a Femen
Felfüggeszti ukrajnai tevékenységét és elhagyja az országot a félmeztelen tüntetéseiről ismertté vált Femen ukrán nőjogi mozgalom az aktivistáit ért sorozatos támadások miatt.
2013.08.27 22:13MTI
"Az utóbbi időben öt támadást hajtottak végre a szervezet aktivistái ellen. Megértettük a jelzést, és úgy döntöttünk, hogy felhagyunk ukrajnai tevékenységünkkel. Meg akarjuk tartani aktivistáinkat, és meg akarjuk védeni őket a támadásoktól. Félünk, hogy megölnek bennünket" - jelentette ki Olekszandra Sevcsenko, a szervezet egyik vezetője.
Hozzátette, hogy a szervezet tagjai nagyobb biztonságban tudhatják magukat külföldön, ahol "az ukrán hatalom nem éri el őket, és veszély esetén védelmet kérhetnek a helyi rendvédelmi szervektől".
A Femen-vezető ugyanakkor nem árulta el, mely országba készülnek átköltözni. A döntésben valószínűleg szerepet játszott, hogy a Femen szerint a hatóságok kedden provokációt hajtottak végre ellenük. A kijevi rendőrség ugyanis azt közölte, hogy fegyvereket találtak a Femen irodáinak átkutatása során.
A szervezet azonban tagadja a vádakat és azt állítja, hogy a fegyvereket a hatóságok helyezték el irodáiban. Tavaly alapított Párizsban új székhelyet a szervezet számára Inna Sevcsenko Femen-vezető, aki idén júliusban megkapta a menedékjogot Franciaországban. 2012 augusztusában menekült Párizsba, miután hazájában eljárás indult ellene, amiért motoros fűrésszel elvágott egy ortodox keresztet Kijev központjában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


