Az ukrán nőjogi szervezet tagad
Fegyverek a Femen főhadiszállásán?
A kijevi rendőrség keddi közlése szerint fegyvereket találtak a Femen ukrán nőjogi szervezet irodáinak átkutatása során. A szervezet tagadja a vádakat, és a hatóságok újabb provokációjának nevezte az esetet.
2013.08.27 21:37MTI
A kijevi rendőrség közleménye szerint egy névtelen bejelentést követően vizsgálták át a mozgalom főhadiszállását, ahol a házkutatás során egy második világháborús pisztolynak és egy kézigránátnak látszó tárgyat, illetve Vlagyimir Putyin orosz elnököt és Kirill orosz ortodox pátriárkát célkeresztben ábrázoló képeket is találtak.
A Femen ugyanakkor azt állítja, hogy a fegyvereket a hatóságok helyezték el irodáiban. "Megérkeztek a helyszínre és arra utasítottak minket, hogy hagyjuk el a házat, mert egy bejelentés szerint pokolgépet helyeztek el ott. Két-három percre kimentünk, aztán visszahívtak minket, és közölték, hogy ezeket a tárgyakat találták. De nekünk nincsenek fegyvereink (...) Ez abszurd! Önmagában a tény, hogy a rendőrség néhány másodpercen belül egy különleges egységgel szállt ki, jelzi, hogy az egész meg volt rendezve" - mondta Anna Hucol, a Femen egyik vezetője.
Az eset kapcsán egyelőre senkit sem vettek őrizetbe. A világszerte félmeztelen női aktivistáinak tiltakozóakcióiról híres, a sokkoló akciókkal a nők jogaiért és a szexizmus és diszkrimináció ellen kampányoló szervezet szerint ez a lépés "újabb provokáció" a hatóságok részéről, aminek célja a Femen tevékenységének megfékezése. Hucolt a közelmúltban kétszer is megverték a Femen tevékenysége miatt. A szervezet szerint a támadásokat az ukrán belbiztonság rendelte el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


