Szíriai konfliktus
Mehetnek az ENSZ vegyifegyver-szakértői
Szíria beleegyezett, hogy az ENSZ vegyifegyver-szakértői elmenjenek azokra a helyszínekre Damaszkusz külvárosaiban, ahol a szerdai állítólagos vegyifegyver-támadások történtek.
2013.08.25 16:09MTIEzt a szíriai külügyminisztérium közölte vasárnap az állami televízióban ismertetett közleményében. Eszerint "ma megállapodás született Damaszkuszban a szíriai kormány és a világszervezet között az ENSZ leszerelési főképviselője, Angela Kane látogatása során, hogy megengedjék az ENSZ szakértői csoportjának a vegyi fegyver bevetéséra vonatkozó állítások kivizsgálását Damaszkusz tartományban". A dokumentum szerint a megállapodás "azonnali hatállyal életbe lép." Ugyanakkor - ennek némileg ellentmondva - a közlemény azt is leszögezi, hogy a két fél még ezt követően fog megállapodást kötni a helyszíni vizsgálatok pontos időpontjáról.
A szíriai ellenzék szerint a kormányerők szerdán mérgező gázt vetettek be Damaszkusz közelében, ami több száz - sőt egyes állítások szerint 1300 - ember halálát okozta. A damaszkuszi kormány cáfolja, hogy bármi felelősség terhelné, s a felkelőket vádolja vegyi fegyverek bevetésével.
Az ENSZ ellenőrei múlt vasárnap érkeztek Damaszkuszba. Feladatuk az lenne, hogy megvizsgáljanak három olyan helyszínt az arab országban - az Aleppó melletti Hán el-Aszalt, a főváros melletti Atajbét és Homsz városát -, ahol hírek szerint korábban vegyi fegyvert vetettek be. A lázadók és a kormányerők kölcsönösen egymást vádolják ezzel. A szakértők mandátuma azonban nem terjedt ki az esetleges újabb vegyifegyver-támadások kivizsgálására, s noha az állítólagos szerdai akció után több ország és nemzetközi szervezet is azonnali helyszíni vizsgálatot követelt, a damaszkuszi vezetés eddig ezt nem tette lehetővé. Egy amerikai szakértő szerint azért, hogy az incidens kézzelfogható bizonyítékai az idő múlásával gyengüljenek. Szíriai ellenzékiek elmondták: bár megpróbáltak az áldozatok testéből vett szövetmintákat eljuttatni az ENSZ-ellenőröknek az állítólagos szerdai vegyifegyver-támadás után, de nem tudták azokat bejuttatni abba a damaszkuszi szállodába, ahol az ellenőrök megszálltak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


