Új külügyminiszter
Az Uniónak sürgős lenne tárgyalnia Iránnal az atomenergiáról
A Nyugat szerint Irán titokban nukleáris fegyver előállításán munkálkodik. Teherán cáfolja ezt, és azt hangoztatja, hogy az atomenergia kizárólag békés célú alkalmazására törekszik.
2013.08.18 08:29MTI
Fotó: MTI
Az Iránnal való nukleáris tárgyalások felújítását sürgette az Európai Unió.
Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője szombaton este telefonon hívta fel Mohamad Dzsavad Zarif új iráni külügyminisztert, akit a nap folyamán iktattak be hivatalába.
Szóvivője szerint Ashton arra szólította fel az iráni diplomácia vezetőjét, hogy mielőbb újítsák fel a tárgyalásokat az úgynevezett hatok csoportja és Teherén között Irán nukleáris programjáról.
A hatok csoportja a Biztonsági Tanács öt állandó tagjából, továbbá Németországból áll.
Catherine Ashton úgy vélekedett, hogy mielőbb szükség van a szóban forgó tárgyalások felújítására, illetve arra, hogy azok konkrét eredményeket hozzanak.
A Nyugat szerint Irán titokban nukleáris fegyver előállításán munkálkodik. Teherán cáfolja ezt, és azt hangoztatja, hogy az atomenergia kizárólag békés célú alkalmazására törekszik.
A nyugati országok reményei szerint a hónap elején hivatalba lépett új iráni elnök, Haszan Róháni ezen a téren is nyitottabb lesz elődjénél, Mahmúd Ahmadinezsádnál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


