Most még van lehetőség a párbeszédre
Iráni politikai foglyok: Obama vessen véget az országukat "megnyomorító" szankcióknak!
Levelet írt Barack Obamának ötven iráni politikai fogoly, arra kérve az amerikai elnököt, hogy vessen véget az országukat "megnyomorító" szankcióknak, s ragadja meg "az utolsó esélyt" a Teheránnal való párbeszédre.
2013.08.08 19:30MTI
A The Guardian című brit napilap által csütörtökön közölt levélben ismert ellenzéki személyiségek - akik néhány kivétellel jelenleg is az iszlám köztársaság néhány hírhedt börtönének foglyai - arra sürgetik Obamát, hogy a két ország viszonyának enyhítése érdekében ragadja meg azt a lehetőséget, amelyet a mérsékelt politikusnak tartott Haszan Róháni iráni elnökké választása jelent.
Egyúttal bírálják az Iránnal szemben hozott amerikai büntetőintézkedéseket, amelyek szerintük "pusztító hatást" gyakorolnak az átlag irániak életére. "Meggyőződésünk szerint elérkezett az ideje annak, hogy a két ország új fejezetet nyisson, és a kölcsönös megértés korszakába lépjen" - áll az üzenetben, amelyen 55 egykori tisztségviselő, aktivista, újságíró és másként gondolkodó aláírása szerepel.
A The Guardian nem tesz említést arról, hogy a levél milyen körülmények között születhetett. A közeledés reménye valamelyest erősödött az elmúlt napokban, miután Róháni vasárnapi beiktatását követően mindkét ország kedvező nyilatkozatokat tett. Róháni ugyanakkor rámutatott a Fehér Ház Iránnal kapcsolatos nyilatkozatai és a képviselőház által minap elfogadott újabb szankciók ellentmondására, és élesen támadta az Irán elleni szankciókat, amelyeknek célja szerinte az, hogy nyomást gyakoroljanak az átlagemberekre.
Csütörtökön közzétett levelükben az iráni politikai foglyok leszögezik, hogy a szankciók ügyében egyetértenek Róhánival, annak ellenére, hogy többségüket épp az általa képviselt rendszer bírálatért ítélték hosszú börtönbüntetésre. Szavaik szerint Iránban mindenki szenved a száguldó inflációtól, valamint a gyógyszerellátás és az alapvető közszükségleti cikkek hiányától, és különösen igaz ez az alacsony jövedelmű csoportokra.
"A szankciók mostanra az iráni nép egészét, és nem csak a kormányt sújtó kollektív büntetéssé váltak. A nemzetgazdaság visszaesett az elmúlt néhány évben, és Iránnak mint nemzetállamnak az ereje csökkenőben van." Az aláírók Róhánit "a párbeszéd és a konstruktív nemzetközi kötelezettségvállalások mellett szilárdan elkötelezett" politikusnak nevezik, aki emellett "erős támogatottsággal rendelkezik".
"Álláspontunk szerint kormányzásának időszaka az utolsó esély lehet arra, hogy erre a konfliktusra ésszerű és kölcsönösen elfogadható megoldás szülessen" - írják, egyértelműen a teheráni vezetés nyugati hatalmak által gyanított atomfegyverprogramjával kapcsolatos konfliktusra utalva.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


