"Behívót" kaptak a dán muzulmánok
Dzsihádra szólították fel a dániai muszlimokat
A szíriai szent háborúban (dzsihád) való részvételre szólították fel a Dániában élő muszlimokat egy a világhálón közzétett videoüzenetben - írta csütörtökön a Jyllands-Posten című dán napilap.
2013.08.15 14:55MTI
Bassár el-Aszad kormánykatonákkal - Szíriában a helyzet változatlan
A konzervatív újság szerint a YouTube videomegosztó oldalra feltöltött felvételen látható, dánul beszélő férfi egy szalafista szervezettel kapcsolatban álló iszlamista.
A Jyllands-Posten a dán állambiztonsági szolgálat (PET) adataira hivatkozva azt írta, hogy a szíriai polgárháború kitörése óta már körülbelül 65 fiatal dániai muszlim utazott a közel-keleti országba gyaníthatóan azért, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez köthető felkelők oldalán részt vegyen a Bassár el-Aszad vezette rezsim elleni harcokban. A nyugati országokból összesen már mintegy 6 ezer muszlim ment Szíriába harcolni.
Dán nyelven most először buzdították a muszlimokat a szíriai háborúban való részvételre, ami aggodalomra ad okot azért, mert a potenciális harcosok a bevetés után a skandináv országba visszatérve biztonsági kockázatot jelenthetnek. Koppenhágában és környékén a dán titkosszolgálat jelenleg fokozottan szemmel tartja az iszlamista csoportokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


