Egyiptom
Fokozott óvatosságra inti az utazókat a külügy
Továbbra is fokozott óvatosságot kér az Egyiptomban tartózkodó vagy oda készülő magyar állampolgároktól a Külügyminisztérium a szerda délután az észak-afrikai országban kihirdetett szükségállapot miatt.
2013.08.14 18:20MTI
Fotó: MTI
Kaleta Gábor, a tárca sajtófőosztályának vezetője hangsúlyozta: a szükségállapot miatt a Külügyminisztérium felülvizsgálja az utazási ajánlásokat. Továbbra is arra kérik a magyar állampolgárokat, hogy Egyiptomban legyenek fokozottan óvatosak, kerüljék a nagyvárosokat és a tüntetések helyszíneit.
A jelenlegi információk alapján a turisták által leginkább kedvelt tengerparti üdülőhelyek, Hurgada és Sarm es-Sejk továbbra is biztonságosnak mondhatók - tette hozzá.
Kaleta Gábor azt javasolta, hogy az Egyiptomba készülő vagy ott tartózkodó magyarok folyamatosan kövessék figyelemmel a konzuli szolgálat honlapját, egy esetleges veszélyhelyzetben pedig vegyék fel a kapcsolatot a kairói magyar nagykövetséggel.
A kairói magyar nagykövetség vészhelyzet esetén hívható mobiltelefonszáma (002-0122-6575198) éjjel-nappal működik.
Az afrikai országban tapasztalható helyzettel kapcsolatban Kaleta Gábor elmondta, Magyarország - európai partnereivel összhangban - következetesen elítéli az egyiptomi erőszakot, és az egyiptomi nép belső párbeszédét szorgalmazza. Ennek a párbeszédnek a demokratikus elvek alapján, az alapvető jogok tiszteletben tartása mellett kell folynia. Remélhetőleg mielőbb helyreáll Egyiptomban a normális polgári rend - tette hozzá.
Kaleta Gábor beszélt arról is, hogy Magyarország fontosnak tartja a felekezetek közötti megbékélést, a közel-keleti keresztények, köztük az egyiptomi koptok jogainak tiszteletben tartását is.
Helyi idő szerint szerda délután négy órától szükségállapotot hirdetett az ideiglenes egyiptomi elnökség, a hivatalos közlés szerint a szükségállapot egy hónapig fog tartani.
Szerdán az ország több régiójában is összecsapások alakultak ki a rendőrség és a hivatalából a hadsereg által eltávolított Mohamed Murszi volt államfő hívei között. A Nílus deltájában és az ország északi partvidékén több tucat ember vesztette életét hírügynökségi jelentések szerint, a tüntetők középületeket és három kopt templomot is megtámadtak.
Az események miatt felfüggesztették a vasúti közlekedést az ország északi és déli része között, megerősítették a kormányépületek védelmét, a fővárosban sok helyen bezártak a boltok, a bankfiókok, sőt még a gízai piramisokat is lezárták a látogatók elől.
Kapcsolódó írások:
- Egyiptom: szükségállapotot hirdettek - egy hónapig marad érvényben
- Több tucat tüntető halt meg a rendőrségi akció során
- Rendőrökkel csaptak össze, templomokat támadtak meg az iszlamista tüntetők
- Az egyik iszlamisták által elfoglalt tér kiürítése befejeződött
- A Muzulmán Testvériség szerint "mészárlást" hajtott végre az egyiptomi rendőrség
- Egyiptomi rendőrségi akció: legalább egy halott, sok sebesült
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


