Az automatika menthetett volna
Spanyol vonatbalesetet - Eredetileg automata fékrendszert terveztek a katasztrófa által érintett szakaszra
Eredetileg automatikus fékrendszerrel kívánták ellátni azt az észak-spanyolországi vonalszakaszt, amelyen július 24-én a 79 halálos áldozattal járó vonatbaleset történt - közölte csütörtökön Gonzalo Ferre, a spanyol vasúti infrastruktúrát üzemeltető Adif vállalat elnöke.
2013.08.08 18:31MTI
Az Adif elnökét és a spanyol vasúttársaság, a Renfe vezetőjét, Julio Gómez-Pomart mintegy ötórás vita keretében hallgatta meg a parlament fejlesztési bizottsága a Santiago de Compostella közelében történt szerencsétlenségről.
"A vonalat eredetileg a szuperexpressz számára előírt normák szerint akarták megépíteni, és az ERMTS-nek (Egységes Európai Forgalomirányítási Rendszer) megfelelő automata fékrendszerrel ellátni. Ez utóbbi automatikusan lefékezi a vonatot, ha a mozdonyvezető nem tartja be az engedélyezett sebességet.
Végül az ASFA hagyományos rendszer mellett maradtak, amely szintén automatikus fékezést biztosít, de csak 200 kilométer/órás sebesség felett.
A Renfe elnöke a The Guardian tudósítása szerint arról is beszámolt, hogy a cég megkezdte a biztonsági előírások felülvizsgálatát.
"Eltökéltek vagyunk, hogy rájöjjünk, mi okozta a balesetet, és tovább javítjuk a spanyol vasúthálózat biztonságát" - idézte a brit lap internetes változata a naponta 4700 vonatot üzemeltető és 1,6 millió utast szállító vasúttársaság elnökét.
Ana Pastor spanyol fejlesztési minisztert pénteken hallgatják meg a képviselők a balesetről és biztonsági feltételekről.
A veszélyes kanyarban, Santiago de Compostellától négy kilométerre történt balesetben 79-en haltak meg, és közel 180-an sebesültek meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


