Egy vágányon két vonat
Svájci vonatbaleset: meghalt az egyik mozdonyvezető
A baleset akkor következett be, amikor az egyik vonat éppen elhagyta az állomást, a másik pedig ugyanarra a vágányra megérkezett.
2013.07.30 07:28MTI
Fotó: MTI
Az egyik mozdonyvezető életét vesztette a hétfő esti svájci vonatbalesetben, amelynek során két személyvonat rohant egymásba.
A rendőrség kedd hajnali közlése szerint a mentőosztagok órákon keresztül igyekeztek kiszabadítani a roncsok közé rekedt egyik mozdonyvezetőt, de már csak a holttestet találták meg. A szerencsétlenségben legkevesebb 35 ember sérült meg, a hajnali jelentések szerint közülük 5 állapota válságos.
A svájci Vaud kantonban, Granges-pres-Marnand település közelében két személyvonat frontálisan ütközött.
A baleset este hét órakor történt. Az egyik vonat Lausanne-ba tartott, a másik Lausanne-ból érkezett.
A kanton rendőrségének szóvivője, Pierre-Olivier Gaudard szerint a baleset akkor következett be, amikor az egyik vonat éppen elhagyta az állomást, a másik pedig ugyanarra a vágányra megérkezett.
A katasztrófa oka egyelőre nem ismeretes, nem tudni, hogy a két személyvonat miként került ugyanarra a vágányra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


